Írjon nekünk

Rúzs

A nemi erőszak általános kockázat, amivel számolni kell

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

nok_elleni_eroszakA nemi erőszak poszttraumás zavart idéz elő, pont úgy, mint egy autóbaleset. A bántalmazott nőket gyakran flashback-ek, hallucinációk kísértik, az erőszakoskodó férfiak ezzel szemben azt hiszik, amit tettek, teljesen normális. Bódi Virággal körbejártuk a nemi erőszak kérdését.

„Nehéz kérdés, egészen az 1980-as évekig a házasságon belüli szexuális erőszak intézménye nem is létezett. (A házasságon belüli nemi erőszak fogalmát 1997-ben vette be a Btk. – a szerk.) Az akkori közfelfogás szerint az a nő, aki házasságban él, köteles kielégítenie a férj igényeit. Van erre egy közismert nézet, miszerint felhúzott szoknyával könnyebb szaladni, mint letolt nadrággal, vagyis úgy vélték, csak az lehet erőszak áldozata, aki kiprovokálja” – beszélt általánosságban a nemi erőszak megítéléséről és az eredeztethető gyökerekről Bódi Virág, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinikájának pszichológusa. A szexuális erőszak kérdése egyaránt megosztja a nők és férfiak táborát. Minkét nemből akadnak képviselők, akik vallják – olykor fennhangon– áldozat csak ez lehet, aki éjjel miniszoknyában járja a várost, aki a buliban lerészegedve férfiakkal kacérkodik, aki a sötétben veszélyes környéken kószál. Azzal, hogy a nagyhangúak igen népes tábort tudhatnak maguk mögött, a sértettek nem mernek segítséget kérni. Magukat ostorozzák, mert nem voltak elővigyázatosabbak, olyan dolgokat látnak az eset mögé, amelyeket el sem követtek.

„Sokan élnek ebben a tudatban, valaki ezzel a gondolatisággal nő fel. Gyakran találkozunk olyan esettel, hogy valaki depresszióval, szorongással, étkezési zavarral kerül a pszichiátriai klinikára, s a terápia során kiderül ki: évekkel korábban megerőszakolták az illetőt.” A nemi erőszak poszttraumás zavart idéz elő, pont úgy, mint egy autóbaleset. A nőket sokszor kínozzák flashback-ek, hallucinációk, annak ellenére, hogy emlékeik hiányosak és az egész történetet vissza tudják felidézni. A szakember hangsúlyozta, minden páciensük egyedi, tehát mindenki másként dolgozza fel, éli meg a nemi erőszak következményeit, például előfordulhat, hogy a gyermekkorban ért bántalmazás okozta trauma egészen az első partner felbukkanásáig nem tőr felszínre. A legutolsó amire vágynak – és ebben szinte mindannyian megegyeznek –, hogy beszélniük kelljen róla, s így újraéljék a történteket.

bodi_virag01kf

Az Index.hu hírportálon kirobbant ELTE gólyatábor-ügyet követően egyre több nő áll név nélkül a nyilvánosság elé és mesél arról, hogyan került kiszolgáltatott helyzetbe egy hasonló táborban, használta ki őt éveken át valamelyik oktatója, és ami még rosszabb, rokona. Bódi Virág szerint a nemi erőszakra általános kockázatként kell tekinteni, hiszen bárkivel megtörténhet akár egy randin, a nyílt utcán, vagy a családon belül. Az, hogy tulajdonképpen mit értünk nemi erőszak alatt, igencsak széles skálán mozog: „alapvetően bármi ide tartozik, ami valakinek a komfortzónáján túllép és amit a partner a személy kifejezett kérésére ellenére is tovább csinál. Volt egy páciensem, aki azért kért külső segítséget, mert a barátja nem volt hajlandó elfogadni a tényt, hogy szakítottak. Ezért bezárta őt egy szobába, eltette a kulcsot, s bár szexuális értelemben nem közeledett felé, olyan dolgokkal fenyegette, amiből a nő arra következtetett, tettlegességig fajul a dolog. A fiú lényegében semmit sem csinált azon kívül, hogy két órán át fogva tartotta, végül elengedte. A lánynak ez rémálmokat okozott, pánikromai lettek az utcán. Nehéz tehát meghúzni a határokat.”

Azt tudta, hogy…

-a nők gyakrabban esnek áldozatul jelenlegi és volt partnerüknek, mint egy idegennek?
-a testi erőszakot átélt nők 7%-át megerőszakolják?
-a szexuális erőszakot megélt nők 44%-a súlyos sérüléseket szenved?
-a 16 éves koruk előtt szexuálisan bántalmazott nők kétszeres eséllyel kerülnek bántalmazó párkapcsolatba?

Történjék velük bárhogyan, az áldozatok szinte minden esetben önmagukban keresik a hibát, örökösen visszajutnak arra a pontra, hogyan mehettek volna elébe. A szexuálpszichológusok az elsősorban beszélgetésből álló terápiák során igyekeznek helyrebillenteni az áldozatok önképét: tisztába teszik az emlékfoszlányokat, megértetik velük, hogy a bántalmazás nem teheti tönkre énképüket, nem hathat ki egész életükre. Egyszerre kell enyhíteni bennük a bűntudatot és az erőszaktevő iránt érzett szunnyadó dühöt. „Járt ide egy fiatal lány, akinek az apja még gyermekkorában került börtönbe, ezért a serdülőkorszak teljesen kimaradt a férfi életéből. Szabadulása idejére a lánya nővé érett, visszatérése után rendszeresen megerőszakolta. Neki az volt a mentsége az apja felé, hogy a börtönben töltött évek változtatták meg.”

A nemi erőszakot elkövető férfiak képesek meggyőzni magukat, hogy amit tettek, teljesen normális. Elhiszik, hogy a nők nagyon is kívánják a szexet, csak szégyenlősek és nem merik mondani – az ilyen gondolkodási hibát, amit jellemzően használnak a morálba ütköző viselkedés igazolására, a pszichológia kognitív torzításnak nevezi. Persze nem minden férfiból lesz erőszaktevő, akinek vágyai az erőszakoskodás körül forognak, hiszen egy olyan párkapcsolatban, ahol a partnerek elfogadják az uralkodó-alattvaló felállású szexuális játékokat, működik a morális kontroll. „Azt szokták mondani, a szexualitásban az az abnormális, ami nem két felnőtt ember között, megegyezésben történik és azzal veszélyeztetik egymás testi épségét” – nemi vágyaink tárgya tehát sokszínű.

A gólyatáborokat ezután munkacsoport felügyeli

Mint arról január 8-án az MTI beszámolt, Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter az egyetemi és főiskolai rendezvények felügyeltére munkacsoportot hív életre. A team feladata, hogy foglalkozzon az emberi méltóság mint alapvető emberi jog értelmezésével a felsőoktatási intézmények gyakorlatában és jogi dokumentumaiban. A rendszer az első táborok idejére, tehát augusztusra már működésbe lép.

Rúzs

Fenséges fürjes finomságok + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vitaminban gazdag, alacsony a koleszterin tartalma és a tyúktojásra allergiások is fogyaszthatják. Az üvegbe zárt fürjes finomságok, az első kóstolásnál leginkább a felejthetetlen „akarok még” érzését váltják ki.

Tovább olvasom

Rúzs

Répás finomságokkal hódítanak a domaszékiek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tarolt a répalé és a répalekvár a Csongrád Megyei Értékek Napján. Az ínyenc fogásokat nem csak a kifinomult gasztrokibicek tudják megkreálni. Az egyszerű receptek alapján bárki könnyedén elkészítheti őket.

Tovább olvasom

Egyetem

Uzsonnabarát iskolatáska, soha el nem törő vonalzó + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Másfél hónap múlva kezdődik a tanév. Az üzletekben már javában beszerezhetjük a szükséges kellékeket. Talán meglepő, de az örökké változó divat ezt a területet sem kíméli, így évről évre újabb trendekkel találkozhatunk a polcokon.

Tovább olvasom

Aktuál