Bulvár

Sport és borkultúra – szegedi szépség állt nagykövetként a Nemzeti Bor Maraton mellé

Sport és borkultúra – szegedi szépség állt nagykövetként a Nemzeti Bor Maraton mellé

2014. december 23., kedd
Sport és borkultúra – szegedi szépség állt nagykövetként a Nemzeti Bor Maraton mellé
szabadi_diana03_gs

Szabadi Diánát, a 2014. Magyarországi Siketek Szépe verseny első helyezettjét kérték fel a szervezők a jövő májusban induló Nemzeti Bor Maraton országos rendezvénysorozat jótékonysági nagykövetévé.

A programsorozat a következő esztendő egyik legnagyobb bormarketing és egyben sporteseménye, amely egy több mint 2500 kilométeres futással köti össze Magyarország 22 borvidékének közel 120 települését. A maraton egyes szakaszaira külön-külön is lehet jelentkezni, a részletes versenykiírás elérhető a kezdeményezés

honlapjáról

. Mint azt

Balla Attila

, a Nemzeti Bor Maraton ötletgazdája és programigazgatója a bemutatkozó sajtótájékoztatón elmondta, jótékonysági kampányt is indítanak. Ennek keretében tíz kandidáló alapítvány közül a közönségszavazáson az első három helyre befutó szervezetek számára egy-egy millió forintot adnak át.

Dlusztus Imre

borászati szakíró, a program borszakmai részének koordinátora hangsúlyozta, hogy célként tűzték ki a kevéssé ismert borvidékek, bortermő helyek bemutatkozását is. A legfőbb üzenet pedig az, hogy Magyarország egyetlen, sokszínű és összefüggő borvidék, hogy “Együtt fut a Nemzet!”. A kezdeményezésnek még saját dala is készült, amelyet FankaDeli újkori regős szerzett. http://www.youtube.com/watch?v=_vGbMXKaKlU „Természetesen, örömmel mondtam igent a felkérésre, nagy megtiszteltetés, hogy rám gondoltak a szervezők a jótékonysági nagyköveti szerep kapcsán. Elég sokrétű lesz a feladatköröm, de azért szeretnék magam is beszállni a futásba, legalább egy rövidebb távon” – fogalmazott portálunknak

Szabadi Diána

. A nagyothalló hölgy érdeklődésünkre elárulta, mértéktartó életmódot folytat, csak ritkán fogyaszt alkoholt, de egy-egy alkalommal szívesen megiszik egy pohár ötputtonyos Tokaji Ászút családi, vagy baráti körben.

szabadi_diana01_gs

A tizenegy napon át tartó Nemzeti Bor Maraton május 23-án a Bács-Kiskun megyei Hajósról indul, Csongrád megyében pedig Ásotthalmot, Csongrádot, Mórahalmot, illetve Szegedet érinti. Érdekesség ez utóbbi állomás kapcsán, hogy a rendezvény helyi háttérbiztosítását az Alsóvárosi Polgárőr Közhasznú Egyesület vállalta magára, amelynek Szabadi Diána is tagja. „Könnyebben kommunikálok a hallássérültekkel, így nekik is több segítséget tudunk nyújtani. Hozzám talán nagyobb bizalommal is fordulnak, egyre többször keresik fel maguktól az egyesületet, ha valamilyen problémájuk akad” – mondta el a szépségkirálynő, aki az elmúlt két hónap során 40 óra társadalmi munkát végzett polgárőrként. „Azt üzenem minden siketnek és nagyothallónak, hogy jöjjenek el, fussanak velünk, és mutassuk meg a magyarországi embereknek, hogy igenis képesek vagyunk ugyanarra, mint bárki más” – zárta gondolatait Szabadi Diána.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.