Sport

Röplabda: eseménydús hetet zárt az SZTE EHÖK SE + FOTÓK

Röplabda: eseménydús hetet zárt az SZTE EHÖK SE + FOTÓK

2014. december 1., hétfő
Röplabda: eseménydús hetet zárt az SZTE EHÖK SE + FOTÓK
SZS20141126_szte_ehok_se_kaposvar_022

Egy hét leforgása alatt fogadta a FINO Kaposvárt a kupában, majd gyűrte le simán Felsővárosi Masita Sunburst együttesét a bajnokságban az SZTE EHÖK SE férfi röplabdacsapata.

A kaposvári gárda ezidáig vereség nélkül vezeti a magyar bajnokságot, és nemzetközi porondon is helytállnak még. A FINO csapatában több magyar válogatott játékos is szerepel, és mindezek alapján a szegedi alakulat célja az volt, hogy kicsit megnehezítse a sokszoros bajnok és MK-győztes, tavalyi második helyezett dolgát. Az első játékrész rögtön pár kaposvári ponttal indult, de a hazai csapat nem ijedt meg az ellenféltől, és nagyon lelkesen, bátran játszva szépen gyűjtögette a pontokat. A szett közepén sikerült pár ponttal felzárkózni, ekkor viszont megrázta magát a Kaposvár, és megnyerte az első szettet. A második játszmában is bátran kezdett az EHÖK SE, remek megoldásoknak köszönhetően a szett elején még nagyjából tudták tartani az erősebb csapat játékát, de a játszma végéhez közeledve ismét kirajzolódott a két fél közötti különbség, így 2-0-ra húzott el a Kaposvár. A harmadik játékrész elején sikerült pár ponttal ellépniük a somogyiaknak, a szegedi fiatalok tisztesen küzdöttek, pár emlékezetes pontot is szereztek. A vendég csapat játékosai azonban egy pillanatra sem engedtek ki, nem vették fél vállról a mérkőzést, és magabiztosan megnyerték a harmadik szettet, és ezzel a mérkőzést is.

Férfi röplabda Magyar Kupa, nyolcaddöntő:

SZTE EHÖK SE - FINO Kaposvár RC 0-3 (19-25, 16-25, 15-25)

Strezeneczki Gyula edző:

"Magyarország egyik legjobb, ha nem a legjobb csapatával játszottunk. A mérkőzésen kirajzolódott az egy osztálynyi különbség a két csapat között, de tisztesen helytállva veszítettük el a mérkőzést."

Bondor Tamás szakosztályvezető:

"Nem minden nap találkozhat a csapatunk ilyen profi és erős ellenféllel, ezért nagyon motiváltak voltunk a mérkőzés előtt. Nem feltett kézzel mentünk fel a pályára, végig küzdöttünk, lelkesen és bátran játszottunk. Úgy gondolom, hogy összességében remek mérkőzés volt, mely szép emlék marad, és amelyre minden egyes játékos büszke lehet. Örülök, hogy sokan kilátogattak, és biztatták csapatunkat! Köszönjük!"

Győzelem az NB II-ben

Az SZTE EHÖK SE férfi csapata idén is tornarendszerben játssza a másodosztályú bajnokságot, amely során minden egyes tornán egy nap alatt két mérkőzést játszik egymással a hazai és a vendég gárda. A hétvégén Székesfehérvárra utaztak a szegediek. A hazaiaknál két ember kivételével tavaly még mindenki a junior bajnokságban szerepelt, így egy nagyon fiatal csapat állt ki a végül magabiztos sikert arató universitas ellen.

Férfi röplabda NB II, 2. forduló:

1. mérkőzés: Felsővárosi Masita Sunburst - SZTE EHÖK SE 0-3 2. mérkőzés: Felsővárosi Masita Sunburst - SZTE EHÖK SE 0-3 Strezeneczki Gyula edző: "A székesfehérvári csapattal először játszottunk az NBII-ben, és jól gondoltuk, hogy a tavalyi junior csapatukat kiegészítve indultak el az alsóbb osztályban. Ennek megfelelő eredmény született, kirajzolódott a két csapat közötti tudásbeli különbség. Örülök, hogy minden játékost tudtam szerepeltetni, és ez segítette a junior csapatunk felkészülését is."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.