Közélet

A Fidesz is támogatja a vasárnapi zárva tartást

A Fidesz is támogatja a vasárnapi zárva tartást

2014. december 1., hétfő
A Fidesz is támogatja a vasárnapi zárva tartást
roganantal_fidesz

A Fidesz azt szeretné, hogy vasárnap egyetlen munkavállalót se lehessen dolgoztatni, ennek első lépése a kereskedelemre vonatkozó vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény megszületése - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Arról is beszélt - tájékoztatva a frakcióülésükről -, hogy a Fidesz több gyermeknek biztosítana ingyenes étkeztetést.

A politikus közölte, a Fidesz parlamenti frakciójának ülésén megvitatták az üzletek vasárnapi zárva tartására vonatkozó KDNP-s előterjesztését, amelyet feltételekkel és módosításokkal támogatnak.

Rogán Antal

azt mondta, terveik szerint a hét utolsó napján semmilyen üzlet nem lehet majd nyitva, ahol nem a tulajdonos vagy annak családtagjai dolgoznak. A frakcióvezető emiatt leépítésekre nem számít. Kivételek ugyanakkor kellenek - folytatta -, ilyen lesz a kereskedelmi szektor szempontjából legfontosabb adventi időszak, amikor engedélyezik majd a vasárnapi nyitva tartást és munkavégzést, de ezeken a napokon plusz bért kell kapniuk az érintett munkavállalóknak. Hozzátette, nem tart kizártnak akár 50 százalékkal magasabb vasárnapi pótlékot sem. A Fidesz frakcióülésének másik témájáról, a gyermekétkeztetésről Rogán Antal azt mondta: a Fidesz azt javasolja, hogy bővítsék azoknak a gyermekeknek a körét, akik ingyenes étkeztetésben részesülnek oktatási intézményekben. A kormánypárt tervei szerint - a mostani három lépcsős, azaz teljes árú, 50 százalékos támogatottságú és ingyenes gyermekétkeztetési rendszer helyett - a jövőben a gyermekek legalább kétharmada részesülne ingyenes étkezésben, a többieknek viszont nem járna támogatás - mondta a politikus, jelezve, hogy jelenleg a gyermekek körülbelül 40 százaléka étkezhet ingyen a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban. A gyermekek egészséges étkeztetésének ügyében a kormány arról tájékoztatta a Fideszt, hogy ezt felmenő rendszerrel kívánják bevezetni, elsőként jövőre a bölcsődékben és az óvodákban - közölte a frakcióvezető. Rogán Antalt - mint korábbi V. kerületi polgármestert - belvárosi ingatlanügyekről is kérdezték a sajtótájékoztatón. Az egyik újságírói felvetés az volt, hogy a hírek szerint Portik Tamás élettársa áron alul vásárolt ingatlant az V. kerületben. A politikus erre azt felelte: e döntésnek voltak személyi következményei, amit egy vizsgálat előzött meg, a vizsgálat dokumentumait pedig átadja az önkormányzat pénzügyi bizottsága elnökének, a szocialista Steiner Pálnak. A másik felvetés az volt, hogy egy Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár résztulajdonában lévő Dorottya utcai ingatlan esetében offshore cég lehetett a vásárló. Erre a frakcióvezető azt válaszolta: ez egy európai uniós pályázat volt, amelyen uniós bejegyzésű cégek indulhattak. A győztes vállalat luxemburgi bejegyzésű, Luxemburg pedig az EU teljes jogú tagállama, így egy ilyen pályázatról nem lehet kizárni - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.