Közélet

NÖB elnök: a magyarság megmaradása gazdasági kérdés

NÖB elnök: a magyarság megmaradása gazdasági kérdés

2014. december 4., csütörtök
NÖB elnök: a magyarság megmaradása gazdasági kérdés

A magyarság megmaradása gazdasági kérdés az anyaországban és az elszakított országrészeken egyaránt, és ennek a nemzetpolitikában is meg kell mutatkoznia - szögezte le Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának (NÖB) elnöke a felvidéki Dunaszerdahelyen csütörtökön.

A NÖB elnöke erről újságíróknak nyilatkozva beszélt azután, hogy a Csallóköz központjának számító városban találkozott a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) több vezető politikusával és civil szervezetek képviselőivel, akikkel egyebek mellett a Felvidék fejlesztési tervének, a

Baross Gábor

tervnek a megvalósítási lehetőségeiről tárgyalt.

Pánczél Károly

az egyeztetést követően az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának célkitűzéseiről szólva rámutatott: céljuk a magyarság megmaradásának és gyarapodásának biztosítása, ugyanakkor változott a cél elérésének eszköztára, s a nemzetpolitikában ma - a legpragmatikusabb megfogalmazás szerint - a sorrendben az első eszköz kell legyen a gazdaság. "Az oktatás és a kultúra támogatásához képest most erőteljesen jelent meg a gazdaság támogatása" - mondta a NÖB-elnök a nemzetpolitika megvalósítási irányainak hangsúlyváltozása kapcsán. Hangsúlyozta: már bebizonyosodott, hogy a külhoni magyarok által lakott országokban a közös gazdasági sikerek mentén, a magyar közösséget érintő nyitott kérdésekben is lehetséges az előrelépés. Pozitív példaként Szerbia esetét hozta fel, ahol - mint mondta: a közös gazdasági kapcsolatok és sikerek miatt kialakult viszonyoknak köszönhetően három település magyar lakosságát vonták ki a kollektív bűnösség alól. A NÖB elnöke az elmondottakon kívül bejelentette, hogy a Kárpát Régió Üzleti Hálózatnak 2015-ben öt új üzletfejlesztési irodája nyílik, öt felvidéki városban, Érsekújvárott (Nové Zámky), Párkányban (Stúrovo), Rimaszombatban (Rimavská Sobota), Ipolyságon (Sahy) és Királyhelmecen (Královsky Chlmec). A Kárpát Régió Üzleti Hálózat keretein belül működő üzletfejlesztési irodák legfőbb feladata a hazai vállalkozások Kárpát-medencei pozíciónak erősítése, valamint olyan kereskedelemfejlesztési programok előkészítése és lebonyolítása, amelyek alkalmat teremtenek a magyar és szlovákiai kis- és középvállalatok közötti kapcsolatfelvételre. Szlovákiában a Kárpát Régió Üzleti Hálózatnak eddig két irodája működik, Kassán és Dunaszerdahelyen, az utóbbi tavaly januárban, az előbbi csaknem egy évvel korábban kezdte meg működését. Pánczél Károly az új üzletfejlesztési irodákról azt mondta: az immár a Külgazdasági és Külügyminisztérium hatáskörébe átkerült irodák feladata az lesz, hogy európai uniós forrásokat felhasználva kis- és középvállalkozókat hozzon össze és támogasson.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.