Bulvár

Maliban és Mauritániában is szegedi labdákkal focizhatnak a gyerekek + FOTÓK

Maliban és Mauritániában is szegedi labdákkal focizhatnak a gyerekek + FOTÓK

2014. december 10., szerda
Maliban és Mauritániában is szegedi labdákkal focizhatnak a gyerekek + FOTÓK
adomany01_gs

A Szeged-Csanádi Egyházmegye által felajánlott 25 focilabdával bővült az az adománycsomag, amelyet a szegedi Szögi Gyula magával visz a Budapest-Bamako Rallyra 2015-ös versenyére.

Az autóversenyző szerda reggel vette át az adományt

Kiss-Rigó László

megyéspüspöktől és

Adem Kapictól

, a Szeged 2011-Grosics Akadémia labdarúgócsapatának szakmai igazgatójától.

Szögi Gyula

elmondta, nyolc éve fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy

elinduljon a megmérettetésen

, amely során 16 nap alatt 8600 kilométert kell megtennie a magyar fővárostól a Maliban található Bamakóig. "Ez a verseny tulajdonképpen a Dakar-rali szellemi örököse, így a célja sem más. A rali az útvonalát övező országokban élő árvákat és szegényebb rétegeket hivatott támogatni. Természetesen, a lokális problémákat megoldani még a helyi kormányok sem képesek, így mi is annak reményében viszünk adományokat, hogy azok által képesek lehetünk enyhíteni a gondokon" - fogalmazott a versenyző.

adomany02_gs

Kifejtette, a maguk részéről víztisztítókra és napelemekre tettek felajánlást, továbbá a támogatóknak hála visznek magukkal gyógyszereket, számítógépeket és játékokat is. Ezeket Mauritániában és Maliban, a világ 5. és 6. legszegényebb országában adják majd át a falvak vezetőinek.

adomany03_gs

Kiss-Rigó László elmondta, az egyházmegye égisze alatt labdarúgó-akadémiát és felnőtt csapatot is működtetnek, illetve állami gondozott gyerekeknek is igyekeznek segíteni, így mindkét világra van rálátásuk. "Nagy örömmel szegődtünk a kezdeményezés partneréül, még ilyen szerény módon is. Ez a 25 labda önmagában nem világmegváltó ajándék, de azt tapasztaljuk, minél szerényebb körülmények között élnek emberek, annál jobban tudnak örülni az apróságoknak is. Őszintén reméljük, ez a pár labda hozzásegíti az ottani gyerekeket ahhoz, hogy átéljék a játék jelentette örömöket" - emelte ki a megyéspüspök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.