Sport

Kézilabda: csak a vásárhelyi lányok nyertek idegenben

Kézilabda: csak a vásárhelyi lányok nyertek idegenben

2014. december 5., péntek
Kézilabda: csak a vásárhelyi lányok nyertek idegenben
Szeghalom_HLKC_felnot

A női kézilabda NB II utolsó előtti őszi fordulójában megyénk mindhárom csapata idegenben lépett pályára. A vendégszereplések a makói és a szegedi lányok számára nem hoztak sikert, míg a vásárhelyiek magabiztos győzelmet arattak Szeghalmon.

Gyulán két egykor szebb napokat is megélt csapat találkozott, hiszen a makóiak az elmúlt évet dobogón zárták, míg a vendégek az előző bajnokságban még az NB I/B-ben szerepeltek. A találkozó előtt a két együttes a tabella utolsó két helyét foglalta el, tehát mindkettőjük számára égetően szükség lett volna a győzelemre. A két pont sorsa tulajdonképpen már az első játékrészben eldőlt, hiszen a sok helyzetet elpuskázó makóiak ellen a fegyelmezetten játszó hazaiak jelentős előnyt harcoltak ki. Szünet után Szebehelyiék ugyan már jelentősen feljavultak, de ez a fordításhoz nem volt elegendő, a gyulaiak a rutinos - és ezúttal is 13 gólig jutott - Ancsin Tímea vezérletével otthon tudták tartani a győzelemért járó pontokat. Szarvason a rutin ezúttal még felülkerekedett a fiatalságon, a hazaiak szoros első harminc perc után végeredményben öt gólos különbséggel győzték le az SZKKSE fiataljait. Szeghalmon gyors gólváltásokkal indult a mérkőzés, de a vásárhelyieknek a 10. perc környékén sikerült 2-3 gólos előnyre szert tenniük. A hazaiaknál főként a Kaposvári-Nagy belső tengely, míg a vendégeknél

Rozmann

és

Németh

jeleskedett a gólszerzésben. Küzdelmes, jó színvonalú játékot láthattak a nézők, a HLKC őrízte megnyugtató előnyét, sőt a szünetre ez négy gólosra növekedett. A második játékrészben továbbra is jól játszott a vásárhelyi csapat, védekezésben akadtak ugyan gondjaik, de támadójátékuk ezúttal nagyszerűen működött. Az addig jól játszó Németh, Rozmann duó mellé

Hegyi

,

Tószegi

és a fiatal

Becsei

játéka is ugrásszerűen feljavult. Már-már eldőlni látszott a mérkőzés a félidő derekánál (21-27), amikor kisebb hullámvölgybe kerültek a vendégek, amelyet a vérszemet kapó szeghalmiak

Nagy Emese

vezérletévelki is használtak és négy perc alatt kettőre zárkóztak fel (25-27).

Gaál Adrienn

időkérése után azonban a lányok parádés öt percet produkáltak (55. perc 25-34), ezzel el is dőlt a mérkőzés.

Kézilabda női NB II dél-keleti csoport, 10. forduló

Gyulai SE - Maros-menti NKSE 34-30 (21-14)

Gyula. Vezette: Major G., Takács T.

Makó:

Dani Sz. - Furák K. 1, Kozserán B. 3, Szebehelyi 5/1, Kürti 8, Kovács A. 11/2, Nagy N. 2. Csere: Cseh P., Kozserán K. (kapusok), Kiefer G., Wöller K., Molnár A., Práger Zs., Brakszatórisz Zs.

Megbízott edző:

Erdei Erika.

Kiállítások:

10, ill. 6 perc.

Hétméteresek:

8/7, ill. 7/5. Erdei Erika:

"Pontért utaztunk, de üres kézzel tértünk haza. Az első félidőben sok helyzetet kihagytunk, a második félidőt megnyertük és ekkor már voltak bíztató pillanatok a játékunkban. Fel kell állnunk ebből a helyzetből, ezért dolgozunk tovább."

Juniorok: Gyulai SE - Maros-menti NKSE 32-23 (13-8).

Szeghalmi NKC - Hódmezővásárhelyi LKC 29-38 (14-18)

Szeghalom. Vezette: Bíró Á., Herbák T.

HLKC:

Kothencz V. - Rozmann D. 9, Németh Zs. 8/2, Juhász 2, Becsei M. 5/2, Tószegi K. 6/3, Hegyi D. 6.

Csere:

Balogh (kapus), Kandó 1, Krumesz, Szabó P., Fürcht, Blaskovics 1.

Edző:

Gaál Adrienn.

Kiállítások:

12, ill. 4 perc.

Hétméteresek:

5/4, ill. 9/7. Gaál Adrienn:

"Pontszerzési tervekkel indultunk el Szeghalomra és ennek megfelelően a csapat maximálisan oda is tette magát. A lányok betartották az előre megbeszélt taktikai utasításokat, így sikerült egy nagyon jó mérkőzést játszani."

Juniorok: Szeghalmi NKC - Hódmezővásárhelyi LKC 16-38 (10-21).

Szarvasi NKK - Szeged KKSE II. 30-25 (15-14)

Szarvas. Vezette: Papp T., Tajti G.

SZKKSE II.

: Eperjesi G., Fodor T., Vozár M., Sándor P. 2, Porobic Z., Dankó L., Szécsi J., Bánhegyi N., Kiss K. 9, Kovács R., Reigl Sz., Miklós K., Nagy V., Kenyeres B. 4, Zsikó Zs. 7/1, Kovács B.

Edző:

Törökné Csapó Erika.

Kiállítások:

4, ill. 6 perc.

Hétméteresek:

7/6, ill. 1/1. Juniorok: Szarvasi NKK - Szeged KKSE II. 17-29 (8-14).

A 10. forduló további eredményei:

KSI SE - Békéscsabai ENKSE II. 30-35, Csorvási SK - Túrkevei VSE 32-13. Az Orosházi NKC II. csapata szabadnapos volt.

A bajnokság állása:

1. Békéscsabai ENKSE II. 17 pont/9 mérkőzés, 2. Orosházi NKC II. 16/10, 3. Szarvasi NKK 13/9, 4. KSI SE 11/9, 5. Hódmezővásárhelyi LKC 10/9, 6. Csorvási SK 9/9, 7. Szeged KKSE II. 6/9, 8. Szeghalmi NKC 6/9, 9. Túrkevei VSE 6/10, 10. Maros-menti NKSE 4/9, 11. Gyulai SE 4/10. Az őszi zárófordulóban négy mérkőzésre kerül sor az alábbi párosításban: Szeged KKSE II. - KSI SE (december 5 péntek 17.00 Kiskundorozsma), Hódmezővásárhelyi LKC - Csorvási SK (december 7 vasárnap 14.00 Balogh Imsi Sportcsarnok), Maros-menti NKSE - Szarvasi NKK (december 7 vasárnap 18.00 Erdei János Sportcsarnok), Békéscsabai ENKSE II. - Szeghalmi NKC.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.