Gazdaság

Devizahitelek - Levélben értesítik az ügyfeleket az elszámolásról és a forintosításról

Devizahitelek - Levélben értesítik az ügyfeleket az elszámolásról és a forintosításról

2014. december 9., kedd
Devizahitelek - Levélben értesítik az ügyfeleket az elszámolásról és a forintosításról

Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) a múlt héten elfogadta a fogyasztók tájékoztatásáról szóló jegybanki rendeletet is, amelynek célja, hogy az elszámolásról és a forintosításról szóló értesítéseket valamennyi pénzügyi intézmény azonos elvek alapján készítse el, az elszámolás, a szerződésmódosítás és az erről való tájékoztatás szabályszerű legyen. A devizahitelesek jövő tavasszal levélben kapnak majd értesítést az elszámolásról és a forintosításról.

Bethlendi András

, az MNB fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgatója a jegybank keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a két elszámolási törvény és a kapcsolódó jegybanki rendeletek a tisztességtelen banki magatartásból fakadó fogyasztói károkat - ezek összege mintegy 1000 milliárd forint - kívánják rendezni. Fontos az is, hogy a fogyasztók a jövőben érthető, átlátható, tisztességes árazású hiteltermékekhez jussanak, ezt szolgálja a fair bankolásról rendelkező jogszabály. Végül, a háztartások árfolyamkockázatának megszüntetése érdekében forintosítják a jelzálogfedezetű devizahiteleket. Az elszámolási törvény hatálya alá nem tartozó - 2010. november 27. után folyósított - hitelek esetében a jegybank vizsgálja az általános szerződési feltételeket (ászf), és a tisztességtelenség gyanúja esetén közérdekű keresetet indít. Az MNB arra számít, hogy sok ilyen per lesz. A fogyasztóknak az elszámolásról és a szerződésmódosításról küldött levél az elszámolással kapcsolatban tartalmazza majd a tisztességtelenül felszámított összeget; a jóváírt, beszámított, kifizetendő összeget; az elszámolás előtti és utáni adatokról szóló tájékoztatást (lejárt tartozás összege, gyűjtőszámla hitelből, áthidaló kölcsönből eredő tartozás, nem esedékes tőketartozás); a hiteltörténeti adatokat (külön mellékletben) és a jogorvoslati lehetőségekről szóló tájékoztatást - ismertette

Freisleben Vilmos

fogyasztóvédelmi igazgató. A szerződésmódosítással összefüggésben benne lesznek a levélben a szerződésmódosulás előtti és utáni adatok (nem esedékes tőketartozás, lejárt tartozás, gyűjtőszámla hitelből eredő tartozás, éves kamat, kezelési költség, kamatperiódus időtartama, az új kamatperiódus kezdő időpontja, törlesztőrészlet, a szerződésmódosulást követően fizetendő törlesztőrészlet első esedékessége, kölcsönszerződés lejárata). Része lesz a szerződésmódosulás lényegi elemeiről készített összefoglaló, az új törlesztőrészleteket tartalmazó táblázat, a felmondási jogról és a szerződésmódosulás mellőzésére irányuló lehetőségről szóló figyelemfelhívás, valamint tájékoztatás és a jogorvoslati lehetőségekről szóló tájékoztatás is. Az elszámolásokat különböző időpontokban küldik meg a fogyasztóknak. A devizaalapú szerződések esetében március 1. és április 30. között kapják meg a hitelesek, kivéve, ha bankjuk peres eljárása 2015. március 1. után fejeződik be, mert akkor a per befejezését követő 60. napig. A forintalapú, továbbá devizaalapúnak nem minősülő devizahitelek esetében 2015. augusztus 1. és szeptember 30. között kell megküldeni az elszámolásokat, ha pedig a polgári peres eljárás augusztus 1. után fejeződik be, a befejezést követő 60. napig. A végtörlesztett fogyasztóknak 2015. november 30-ig kell megküldeni az igényelt elszámolást, az MNB arra számít, hogy többségüknek nem jár vissza pénz az elszámolás után. Amennyiben a Nemzeti Eszközkezelő (NET) a pénzügyi intézmény elszámolási kötelezettségének teljesítése előtt megvásárolta az ingatlant, az utóbbinak nem kell elszámolnia a fogyasztóval, egyébként igen. A fogyasztót megillető összeget az élő és a követeléskezelő által nyilvántartott szerződések esetében először a gyűjtőszámla terhére (amennyiben van), majd elsősorban a költségre, azután a kamatra, végül a tőketartozásra kell elszámolni. A költség, kamat és tőketartozás elszámolási sorrendje változhat, amennyiben a fogyasztónak az kedvezőbb, és lejárt tartozása van. A megszűnt kölcsönszerződések esetében a fogyasztó bankszámlán vagy pénztári kifizetéssel kézhez kapja az elszámolást, ha a szerződés megszűnésekor nem volt fennálló, lejárt tartozása. Ha azonban volt, először a tartozást egyenlítik ki, s a megmaradó összeget kapja meg az ügyfél. Amennyiben valakinek megváltozott az értesítési címe, a devizaalapú kölcsönszerződések esetében 2015. február 1-jéig, a forintalapú és a deviza kölcsönszerződések esetében pedig 2015. július 1-jéig célszerű ezt bejelentenie. Annak, akit kifizetendő összegről értesítenek, az elszámolás kézhez vételétől számított 30 napon belül kell bejelentenie a fizetési bankszámlaszámot a követeléskezelő által nyilvántartott, valamint megszűnt kölcsönszerződések esetében, ha pedig nincs bankszámlája, az elszámolást végző pénzügyi intézménynél. A jelzálog fedezete mellett nyújtott végtörlesztett kölcsönök esetében március 1-31. között lehet elszámolást igényelni. A kölcsön forintra átváltásának és a kamatszabályoknak a mellőzését a módosuló jelzálogkölcsön-szerződés kézhezvételét követő 30 napon belül lehet kérni. A fogyasztók részletes elszámolást igényelhetnek, amit a pénzügyi intézmény, illetve a követeléskezelő 5 munkanapon belül köteles rendelkezésére bocsátani. A panaszt a pénzügyi intézményhez kell benyújtani az elszámolási és forintosítási információkat tartalmazó levél kézhezvételétől számított 30 napon, vagy a tudomásszerzéstől számított 30 napon belül. Amennyiben a fogyasztó nem elégedett a válasszal, vagy 60 napon belül nem kapott választ, a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) fordulhat panaszával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.