Közélet

Devecz Miklós az SZTE kancellárja

Devecz Miklós az SZTE kancellárja

2014. december 23., kedd
Devecz Miklós az SZTE kancellárja
devecz

Eredményesen zárult a kancellári pályázatok második fordulója, így abban a nyolc állami felsőoktatási intézményben is hamarosan megkezdhetik munkájukat a kancellárok, amelyekben nem volt sikeres az első pályázat. A Szegedi Tudományegyetem kancellári pozíciójába Devecz Miklós került.

Felidézték:

Balog Zoltán

, az emberi erőforrások minisztere július 28-án huszonkilenc pályázatot jelentetett meg az állami felsőoktatási intézmények kancellári megbízására, és huszonegy intézményben lett sikeres a pályázat. Ezekben az intézményekben a kancellárok november 15-ei hatállyal megkezdték tevékenységüket, a maradék nyolcban pedig november 7-én új pályázatot írtak ki. Határidőre (november 24-éig) 102 pályázó nyújtott be 143 pályázatot. Az első fordulóhoz hasonlóan a pályázókat egy bizottság hallgatta meg, majd tájékoztatták véleményükről az emberi erőforrások miniszterét, mint javaslattevőt. Végül a miniszterelnök - mint a kinevezési jogkör gyakorlója - a miniszter javaslatai alapján hozott döntést a kancellárok személyével kapcsolatban - írta az Emmi. Közleményük szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

Scheuer Gyula,

a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen

Kupper András

, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Papp Csilla

, a veszprémi Pannon Egyetemen

Kovács Gyula

, a Szegedi Tudományegyetemen

Devecz Miklós

, a Pécsi Tudományegyetemen

Jenei Zoltán

, a bajai Eötvös József Főiskolán

Bohátka Gergely,

a Kecskeméti Főiskolán Hegmanné

Nemes Sára

- a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős jelenlegi államtitkára - nyert a kancellári pályázaton. A kancellári rendszer létrehozásának célja az volt, hogy megszűnjön a felsőoktatásban a "rossz gazdálkodás", és a magyar adófizetők társadalmi elvárásainak is megfeleljen a magyar felsőoktatás intézményirányítása - emelték ki. Az állami felsőoktatási intézmények új irányítási rendszerében a rektor az intézmény első számú vezetője, de a kancellár felel az igazgatási, gazdálkodási, jogi, közbeszerzési, műszaki, informatikai működtetésért. Az Emmi korábban azt írta: a kancellári megbízás legkorábban 2014. december 30-ától tölthető be.

Devecz Miklós életrajza:

Devecz Miklós 1956-ban született, a lengyelországi Wrocławban (Boroszlón) szerzett villamosmérnöki diplomát. Több mint tizenöt éve dolgozik vezetőként, elsősorban közlekedési cégeknél. A Magyar Optikai Műveknél, majd 1995-től a Flextronics elektronikai szerződéses gyártó magyar részlegénél volt különböző vezető posztokon, majd a cég európai stratégiai igazgatója lett 2004-ben. Később, 2005 és 2007 között a MÁV személyszállítási főigazgatója volt, fontos szerepet játszott az ütemes menetrend bevezetésében. A MÁV után a Hídépítő Zrt. vezérigazgató-helyettese lett, majd ahogy az origo.hu írta, 2008-ban felmerült a neve lehetséges BKV-igazgatóként is (végül Kocsis István lett a közlekedési cég vezetője), később a cseh OKD Doprava magánvasút következett. Legutóbb a BKK Parking Kft.-t vezette. 2014 végéig a ZTE Sportszolg Kft. vezetője is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.