Sport

Csank János: Dárdai Pál hiteles és határozott fickó

Csank János: Dárdai Pál hiteles és határozott fickó

2014. december 17., szerda
Csank János: Dárdai Pál hiteles és határozott fickó
pest_baz_megye37_gs

A pótselejtezőt lutrinak tartja, az egykor szebb napokat is megélt Vácot pedig visszavezetné az NB II-be - Csank Jánossal, a honi labdarúgás közismert szakemberével beszélgettünk a múlt hétvégén Makón.

A 68 éves mesteredző 1996 és 1998 között összesen 19 mérkőzésen vezette a magyar labdarúgó-válogatottat szövetségi kapitányként. Regnálásához kötődik a nemzeti együttes 1986 után íródó történetének legnagyobb sikere. Az akkor a franciaországi világbajnokság selejtezőiben érdekelt gárda Norvégia mögött a második helyet szerezte meg selejtezőcsoportjában, amivel kiharcolta a pótselejtezőben való részvétel jogát. Ezt azóta sem sikerült megismételni egyetlen generációnak sem, még ha a csapat végül a rendkívül jó erőkből álló Jugoszlávia elleni két mérkőzésen 12-1-es gólkülönbséggel esett is el a továbbjutástól.

A Eb-selejtezők F csoportjának állása a 4. fordulót követően:

1. Románia - 10 pont 2. Észak-Írország - 9 pont 3. MAGYARORSZÁG - 7 pont 4. Finnország - 4 pont 5. Feröer-szigetek - 3 pont 6. Görögország - 1 pont

Idén a magyar csapatnak hosszú idő után ismét reális esélye nyílt, hogy eljusson egy nagy világversenyre, lévén, a 2016-os Európa-bajnokságra már nem 16, hanem 24 nemzet kvalifikálhatja magát, másrészt ezúttal a selejtezők sorsolása sem tűnik annyira baljósnak, mint a korábbi ciklusok alkalmával. A hazai közvélemény bizakodását ráadásul a jövő év végéig nem régen kinevezett

Dárdai Pál

személye is növeli, akit a magyar futballközeg hamar megkedvelt profi, egyben racionális világszemlélete miatt. "Dárdai hiteles, tőle most elfogadnak mindent, ami tipikus magyaros mentalitás, tegyük hozzá. Ugyanakkor ő valóban alkalmas a feladatra. Jó genetikájú szakember, hiszen az édesapja is futballista volt. Határozott fickó" - fogalmazott

Csank János

kollégájáról. Meglátása szerint a jelenlegi mezőnyben a nemzeti együttes képes lehet elérni a csoport harmadik helyét. Hozzátette, bár a pótselejtező kimenetele mázli kérdése is, azt elérni már önmagában nagy siker lenne.

megyevalogatott24_gs

Csank János egy újabb győzelmet könyvelhetett el hétvégén számtalan sikert felvonultató karrierjében, miután a Pest megyei válogatottal megnyerte a megyeválogatottak tornája

makói fináléját

. "Sokat jelent minden győzelem, amiért versenybe száll az ember. A futball mindig is a hobbim volt, akkor is, amikor profi voltam. Tulajdonképpen minden olyan felkérés érdekel, aminek van értelme. Az, hogy belecsöppentem ebbe, kimondottan egy nosztalgikus történet végeredménye. Csapat nélkül voltam, amikor a megyeegyes Vác megkért, mondjam el, mit javasolok az utánpótlás területén. Nem volt semmilyen tervem az első csapattal, az volt csak a feladatom, hogy segítsek abban, mely fiatalokkal erősítsék meg a keretet. De

Mózner János

, az akkori edző megbetegedett, így megkérdezték, elvállalnám-e az együttes üresen maradt vezetőedzői posztját. Végül aláírtam, elkezdtük az edzéseket, egészen jó kis csapat jött össze. Persze, hiszen nem a pályán esett ki a Vác, a tulajdonos manipulált, aminek kizárás lett a vége. Én pedig úgy gondoltam, tartozom annyival a Vácnak, hogy segítem a feljutásban. Jól esett dolgozni, jöttek a győzelmek is. A futballisták nagy része magasabb osztályban játszott korábban, de a fiatalok is kifejezetten ügyesek, közülük került ki például a gólkirály később, aki most az NB III-ban is vezeti a góllövőlistát. Végül a megyeegyes bajnoki cím után a Pest megyei szövetség megkért a megyeválogatott vezetésére" - foglalta össze a történteket a tréner. Kérdésünkre elmondta, szeretné, ha sikerülne a Vácot mint a Pest megyei klubok között egyedüli magyar bajnokot (1993/94) visszajuttatni a másodosztályba. Ebben ő edzői feladatai mellett az utánpótlás koordinálásában tud még segíteni. Az együttes nem áll egyébként rosszul a - többek között a SZEOL SC-t is magában foglaló - NB III Közép csoportban, sőt, a Vác listavezetőként féltávnál öt ponttal előzi meg a dobogó második helyén álló Kozármislenyt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.