Bulvár

Baleseteknél és tűzeseteknél is beavatkoztak a megyei tűzoltók

Baleseteknél és tűzeseteknél is beavatkoztak a megyei tűzoltók

2014. december 22., hétfő
Baleseteknél és tűzeseteknél is beavatkoztak a megyei tűzoltók

Az elmúlt hét végén tűzesetek és balesetek is adtak munkát a megyei tűzoltóknak.

Pénteken két baleset is történt Csongrád megye útjain, amelynél a tűzoltók segítségét kérték. A 4525-ös úton, Sándorfalva és Szatymaz között két személyautó ütközött. A szegedi egység rövid időn belül a helyszínre érkezett. Az ütközés következtében egy utas a roncsok közé szorult. A tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki a sérültet, majd átadták a mentőszolgálat szakembereinek. A balesetben hárman könnyebben, ketten pedig súlyosan megsérültek.A második baleset este hat órakor történt Hódmezővásárhely külterületén. Egy személyautó lesodródott az útról Szikáncs és Földeák között. A hódmezővásárhelyi egység áramtalanította a személyautót. A műszaki mentési munkálatok idejére félpályás útzár volt érvényben. Szombaton három tűzestről érkezett bejelentés. A déli órákban Szatymaz és Zsombó között, az autópálya felüljárója mellett gyulladt meg a száraz avar. A szegedi egységek a lángokat rövid időn belül eloltották. Este fél hétkor Csongrád-Bokroson gyulladt ki egy tanyaépület kéménye. A tűzesetnél a csongrádi egység avatkozott be, akik egy vízsugárral fojtották el a lángokat. A szombati harmadik tűzeset szintén este fél hétkor történt Szegeden. Az Ecsedi Géza utca egyik lakóházának udvarában a tulajdonos lomokat, háztartási hulladékot gyújtott meg. A szegedi egység a tüzet eloltotta, majd a helyszínt átadták a rendőrség munkatársainak. Vasárnap a Csongrád megyei műveletirányítási központba délután fél kettőkor érkezett az első bejelentés, amely szerint Zákányszéknél az úttestre dőlt egy nagyméretű fa. Az esethez a kisteleki ruzsai önkéntes tűzoltók érkeztek. A kidőlt fát motoros láncfűrésszel távolították el az úttestről. Fél háromkor Csongrádon történt egy közúti közlekedési baleset. A Fő utca és a Csemegi Károly utca sarkán egy személyautó és egy motoros ütközött. A csongrádi egységek áramtalanították a sérült járműveket, majd levontatták az úttestről. A balesetben a motoros könnyebb sérüléseket szenvedett. Délután fél négykor Szegedre, az Oroszlán utcába riasztották a szegedi tűzoltókat. A földszintes lakóházban a szagelszívó kivezetése forrósodott fel. A tűz a tetőtérben csapott fel, mintegy három négyzetméteren. Az izzó gerendákat puttonyfecskendő segítségével hűtötték vissza, majd hőkamerával átvizsgálták az épületet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.