Közélet

A Paraszupersztár döntőjében énekel a vak szegedi kislány + VIDEÓ

A Paraszupersztár döntőjében énekel a vak szegedi kislány + VIDEÓ

2014. december 3., szerda
A Paraszupersztár döntőjében énekel a vak szegedi kislány + VIDEÓ
viki01

Százhatvan induló közül került a Paraszupersztár döntőjébe a szegedi Licsicsányi Viktória. A tizenegy éves vak kislány nagyon szeret énekelni, péntek délután a budapesti közönség is meghallgathatja kedves előadását.

Fogyatékkal élő emberek számára indított tehetségkutatót a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége. A Paraszupersztár elnevezésű versenyre közel százhatvan ember jelentkezett az ország minden pontjából, műfaji és életkori megkötés nélkül bárki színpadra állhatott egy-egy produkcióval - volt aki mesét mondott vagy verset szavalt, míg táncos és énekes produkciókat is megtekinthetett a zsűri. A megmérettetésnek szegedi indulója is volt, a 11 éves

Licsicsányi Viktória

egy musical dallal juttatta magát a hallgatóság szívébe és a Budapesti döntőbe egyaránt. A vak kislány előadóművész kategóriában indult mozgássérült testvérével,

Boglárkával

együtt. Kéz a kézben jutottak a verseny elődöntőjébe, Viktória pedig a december 5-i döntőn is képviselheti a családot. "Nagyon nagy eredménynek tartom, hogy egy 11 éves kislány ideáig eljutott, és ő is rendkívül boldog volt, amikor megtudta a jó hírt. Úgy gondolom, hogy ezzel mi már győztünk" - mondta el a SZEGEDma.hu kérdésére a kislány édesanyja,

Oláh Zsuzsanna

. Ugyan a család Szegeden él, Viktória Budapesten, a vakok iskolájába jár, így hétfőtől péntekig a fővárosban tanul. Nem idegen számára a színpad, hisz a Talent Tehetségkutató Énekstúdió gyermekrendezvényein is többször fellépett, de az egész családja nagyon muzikális, édesanyja hegedül, testvérei gyakran dalolnak, otthonukban pedig folyton szól a zene. Énekesi pályafutása talán nem is ér itt véget, a legjobb előadó nyereménye a sikerélményen túl ugyanis egy tehetséggondozó ösztöndíjprogram, melynek keretén belül énektanárok, koreográfusok szakmai tanácsokkal mentorálják majd az ifjú tehetségeket. A döntőt péntek délután kettő órakor rendezik meg az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban, ahol a kislány egy újabb kedves dallal készül. Hogy mit fog énekelni, azt egyelőre nem árulta el az anyuka. Az elődöntőn a Muzsika hangjából a Dó-ré-mi című dalt énekelte el a kislány, produkcióját az alábbi videóban is megtekinthetik! https://www.youtube.com/watch?v=puV4IJ3dDwU

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.