Közélet

A Kárpát medencei vállalkozói versenyben Csongrád megye csapata a döntőig jutott

A Kárpát medencei vállalkozói versenyben Csongrád megye csapata a döntőig jutott

2014. december 8., hétfő
A Kárpát medencei vállalkozói versenyben Csongrád megye csapata a döntőig jutott
csapat 2

A KKVHáz Zrt. szervezésében immáron második éve rendezik meg a Megyék Versenye nevű vállalkozói játékot. A verseny megyei, majd országos szintű nagyszabású összefogásra épít. A szervezés középpontjában a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége és a KKVHÁZ Zrt együttműködése áll, minden megye indított csapatot.

Megyei szinten a Csongrád Megyei Önkormányzat volt a támogató. A megye csapatkapitánya

Szűcs György

, a Hestia Tűz és Fény Show Kft. ügyvezetője volt. A szervezésben és lebonyolításban a Térségi Klaszterek Szövetsége vállalt partneri szerepet. Idén először a Kárpát Régió Üzleti Hálózat koordinációjával szomszédos országok is indíthattak csapatokat. Nekik is hasonló követelményeknek kellett megfelelniük, azzal az engedménnyel, hogy létszámarányuknak megfelelően kellett a partnerháttereket teljesíteniük. A 3 hónapon keresztül, 3 fordulóból álló verseny a versenyszféra számára volt nyitott, viszont onnan bárki csapattaggá válhatott. A megyénk csapatának stratégiai elképzelése az volt, hogy a megfelelő válaszadás érdekében minél több ágazat szerepeltesse magát a versenyben. Maximum 11 cégvezető vehetett részt az első két fordulón, a döntőben pedig 5 fő. A döntő helyszíne Budapesten, a NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóság épületének díszterme volt. Ez utóbbi eseményt az M1 is rögzítette. Csongrád megye csapatát

Szűcs György

(Hestia Tűz és Fény Show Kft. Ügyvezető Igazgató) marketing ismereteivel vezette, legnagyobb segítője

Füzesy István

(Térségi Klaszterek Szövetsége, Elnök) volt, aki a klaszterszövetség tagjaival és kapcsolataival a megye gazdaságának ismereteit tette a társuláshoz. A csapat pénzügyi oldalát

Kenéz Csaba

(EXIM Bank, Regionális képviseletvezető) erősítette lelkes háttércsapatával, és a humánerőforrás és munkaügy területéről

Lovászi Gergely

(Munkaügyi Tanácsadó) vett részt teljes erőbedobással az összes fordulón.

Folberth Péter

(Térségi Klaszterek Szövetsége, Tanácsadó) pedig az első és utolsó körben járult hozzá a csapathoz tudásával és nemzetközi gazdasági tapasztalataival. A Csongrád Megyei Önkormányzat a verseny minden fordulójában támogatását adta. Helyszínt biztosítottak az első két fordulóban, majd információkat, konkrét adatokat szolgáltattak a megye gazdaságára vonatkozóan. Az első megmérettetésben a magyarországi megyék között első helyen végzett a csapat, a második fordulónál már a közép mezőnyben sikerült helyet kapni. A döntő első fordulójában már nem írásban, hanem szóban, 2 perces előadást kellett bemutatni a megye egy kiemelt értékéről. Egyes megyék boraikat és különleges ételeiket, mások iparukat hozták fel gazdasági értékként. Csongrád megye a K+F+I-re épített, a Szegedi Tudományegyetemre és az ELI lézerközpont teremtette innovációs lehetőségekre. Az Európai Uniós támogatásokra alapozva a kutatás és fejlesztés területén a befektetés tekintetében, és a fenntartható fejlődés tudás alapú szemléletmódjára. A versenyen való szereplésért a Csongrád megyei tagokkal

Bod Péter Ákos

(volt MNB Elnök, egyetemi tanár) fogott kezet a döntő után. A verseny nagyon jó hangulatban telt, nem csak a csapattagok ismerték meg jobban egymás szakterületeit, hanem megyén túlnyúló kapcsolatokat is sikerült teremteni. Csongrád megye már az előadásában is támogatta –a hármas határ adta lehetőségeket említve- Vajdaság csapatát, akikkel utána névjegykártyák váltása is megtörtént. Nem csak egy élménnyel lett gazdagabb a csapat, de Csongrád megye befektetési lehetőségeit és aktív gazdasági kedvét is hírül vitte a Kárpát medence magyar nyelvű vállalkozói felé.

Lenner Áron Márk

belgazdaságért felelős helyettes államtitkár zárszavában megerősítette, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a KKV szektor finanszírozására, a pályázati forrásokhoz való hozzáférés támogatására, az innovációs képesség fejlesztésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.