Sport

Vízilabda: ráijesztett a Szeged a Szolnokra

Vízilabda: ráijesztett a Szeged a Szolnokra

2014. november 8., szombat
Vízilabda: ráijesztett a Szeged a Szolnokra
tiszavirag_szeged_szolnok_mj _DSC0387

A szünetbeli döntetlen után végül háromgólos vereséget szenvedett hazai vízben a Tiszavirág Szeged Diapolo a Szolnok elleni Magyar Kupa-negyeddöntő odavágóján.

Nem kezdődött jól a mérkőzés hazai szempontból, a Szolnok

Stefan Mitrovic

és

Madaras Norbert

révén igen hamar kétgólos előnyre tett szert. (0-2) Ekkor azonban jött egy periódus a második negyed elejével bezárólag, amikor Manhercz Krisztiánék három emberfórt is kihasználtak zsinórban, miközben hátul kiválóan zárva, megfordították az állást. (3-2) Sőt,

Varga II. Zsolt

kapufás találatával már 4-2-re is vezetett a Szeged. A túloldalról a játékrész hátralevő részében

Varga Dénes

és

Jansik Dávid

válaszolt (4-4), mégis hazai előnnyel cserélhettek volna térfelet a csapatok.

Manhercz Krisztián

ugyanakkor a keresztléc fölé bombázta 13 másodperccel a vége előtt a meccs egyetlen büntetőjét. A folytatásban

Milan Aleksic

és

Mezei Tamás

is mattolni tudta az egyébként nagyszerű napot kifogó

Meixner Marcellt

, de

Kiss Csaba

egy megúszásnál kiválóan szolgálta ki Manhercz Krisztiánt, aki ki is használta az adódó ziccert. (5-6) Sajnos azonban egy másodperccel a vége előtt Varga Dénes lövése a keresztlécről a kapuba vágódott, így nyugodtabban kezdhették az utolsó felvonást a szolnokiak. (5-7) Hét perccel a találkozó vége előtt

Chilkó Márton

révén zárkózott a Szeged (6-7), feltámadás mégsem lett a dologból, miután Aleksic és

Zivko Gocic

- az összecsapás során először - háromra növelte a differenciát. (6-9) A végén még

Aljosa Kunac

és

Kis Gábor

is feliratkoztak a góllövők közé, mindez viszont a lényegen már nem változtatott, Nagy Viktorék háromgólos sikert arattak a negyeddöntő első mérkőzésén. A visszavágót vasárnap este 18 órától rendezik Szolnokon.

Férfi vízilabda Magyar Kupa, negyeddöntő 1. mérkőzés:

Tiszavirág Szeged Diapolo - Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 7-10 (2-2, 2-2, 1-3, 2-3)

Szeged, újszegedi sportuszoda, 200 néző. Vezette: Székely Balázs, Dodog Szabolcs.

Szeged:

MEIXNER – KISS Cs. 1, Seman, VARGA II. Zs. 1, MANHERCZ K. 3, Manhercz Á., Kunac 1.

Csere:

Sánta, Török A., Palotás, Chilkó 1.

Vezetőedző:

Varga Péter.

Szolnok:

NAGY V. - Madaras 1, Varga Dá., VARGA Dé. 2, KIS G. 1, MITROVIC 1, Jansik 1.

Csere:

Gocic 1, Vámos, Hangay, Mezei 1, ALEKSIC 2, Tóth M.

Vezetőedző:

Cseh Sándor.

Emberelőny:

8/4, ill. 11/3.

Ötméteres:

1/-, ill. -/-.

Kipontozódott:

Manhercz Á. Varga Péter:

"Védekezésben nagyon nagyot alkottunk, nagyon összeszedett volt a társaság, nagyon koncentráltunk. Nyilván, be-becsúsztak hibák, ez a fáradtságnak tudható be, hiszen fiatal játékosok vannak nálunk, akik nem szokták még meg ezt az iramot. Hozzá kell még tenni, az, hogy a védekezés ilyen jól működött, némiképp visszaütött támadásban. Talán elöl ezúttal kissé pontatlanabbak voltunk, de azt gondolom, nagyon jó mérkőzést játszottunk."

Online közvetítésünk:

VÉGE 7-10 (2-2, 2-2, 1-3, 2-3) 32' Gól... Kár ezért. Aleksic bejátszását Kis Gábor kapunak háttal továbbította a gólvonalon túlra. 7-10. Varga II. Zsolt vállalja be a lövést középről ,Nagy Viktor alkarral kitolja kapu fölé. 10 másodperc van hátra, amikor Aleksicet kiküldik, Varga Péter időt kér. 2 szekundummal a vége előtt Palotás bejátszása nem jó Sántának, aztán már nincs idő másra. Háromgólos vereséget szenvedett a végig szimpatikusan küzdő Szeged a Szolnok elleni Magyar Kupa-negyeddöntő odavágóján. 31' Ismét Nagy a szegedi akció végállomása, Varga Dániel bombája pedig a kapufáról pattan Meixner kezébe. GÓÓÓL!!! Mekkora játék volt?! Kiss Csaba adott egy íves esernyőt a teljes szolnoki védelemnek, a bemozgó Kunac pedig közelről a hálóba bombázott. 7-9! 30' Madarast kiküldik, de valahogy nincs meg a rés a védelmen, Varga II. átlövését pedig Nagy Viktor fogja. Nem jut nagyon előre a Szolnok, lejárna az idő, ezért Varga Dániel eldobja, de nagyon messzire megy. 29' Butaság volt, Sánta nem engedte elvégezni Mitrovicnak a szabaddobást, víz alatt nyúlt a labdába. Emberfór, Cseh Sándor időt is kér. Centerben Gocicra jött ki a figura, szerencsére túl magas lett, kicsúszott a kezéből. A túloldalon Kiss Csaba suhint, blokkról ment fölé, jelzik a bírók.
tiszavirag_szeged_szolnok_mj _DSC0290
28' Visszaúszás közben Kisst küldik ki, de aztán elveszti a labdát a Szolnok. Megint egy rossz passz, hektikus kissé a játék az utóbbi pillanatokban. 27' Hosszú akció végén Kiss Csaba tüzel, kevéssel a jobb kapufa mellé. Gól... Sántát kiszórták, Gocic pedig azonnal be is vágja a lehetőséget. 6-9. 26' Kis Gábor nem bír a tripla túlerővel, támadhatnak a hazaiak! Nem sokáig, a sporik veszik el tőlük a labdát. Gól. Ajjaj... Aleksic nagyon messziről öli ki a pókokat a jobb felsőből. 6-8. 25' Ez már ma nem változik: a vendégek hozzák el a labdát. Mitrovic fordul le harcosan védőjéről, nem lehet lerántani, de aztán a keresztlécet lövi telibe. GÓÓÓL!!! Milyen szép kombináció volt! Kiss, Varga II., Chilkó volt a labda útja, aztán meg a háló! 6-7! III. harmad 5-7 (2-2, 2-2, 1-3) 24' Cseh Sándor időt kér. Mitrovic marad nagyon egyedül, szerencsére a keresztlécre vágja, sokadik kapufája ez már a Szolnoknak. A vendéglátók már nem jutnak lövéshez a támadóidőben, a kék spakások zárják a negyedet. Varga Dénes a vízre pattint, a keresztlécről levágódik - a sporik szerint a vonal mögé. 5-7. 23' Átlövést mutat be Mezei, Meixner ezt is fogja - ihletett formában véd a hazai hálóőr. Kiss Csaba nézne egy svédcsavart, de Mezei jól védekezik, a szegedi cséká inkább el sem engedi, Lejár a támadóidő viszont így. 22' Vartga Dániel kezéből kicsúszik lövés közben a labda, Tóth Márton kísérletét pedig Török András blokkolja! Gocicot kiküldik, kihasználja-e a fórt a Szeged? Nem, Varga II. vállalta el, Nagy Viktor fogta a középre tartó lövést. 21' Aztán Varga II. Zsolt óriásit nyújtózva nyúl bele egy átadásba, sarokból jöhet a Szolnok. Támadófault, megúszhat Kiss Csaba a jobb oldalon, Manhercz Krisztián jön középen és ki is használja a ziccert - GÓÓÓL!!!! 5-6! 20' Kunac elpasszolja magát, pedig volt még idő hátra bőven. Kissé elkapkodta. Madaras kintről, újabb távoli átlövés, amit Meixner jó szokásához híven hatástalanít. Időt kér Varga Péter. Sokadik keresztpassz után Varga II. Zsolt játszana centerbe fineszesen, de kevés erőt adott bele, lefülelik. 19' Jansikot kiszórják, de mellé megy Manhercz kísérlete. Mitrovic próbálkozik elég távolról, Meixnernek ez nem is okoz gondot, kapu fölé tolja.
tiszavirag_szeged_szolnok_mj _DSC0417
18' Rossz Kunac bejátszása Sántához. 2 másodperc vissza a támadóidőből, amikor Mezei Tamás talál be. 4-6. 17' A Szolnok hozza el megint, majd Manhercz Ádámot küldik ki, amit egy csodálatos keresztpassz után Aleksic használ ki a kapu torkából. 4-5. A túloldalon Manhercz Krisztián kínálja meg Nagy Viktort a rövidre, de a kapus megint nyer. II. negyed 4-4 (2-2, 2-2) 16' Időt kér Cseh Sándor. De megint ráég az idő csapatára, Vámos vállalkozik lövésre, Meixner ezt is fogja. Varga Péter is időt kér. Nem egész 25 másodperc van hátra a szünetig. Sántát faultolják, 13 van vissza amikor büntetőzhet a Szeged! Manhercz KRisztián kapu fölé vágja... Seman jól védekezik Tóth Mártonnal szemben, itt a vége a negyednek. Kár azért a büntetőért, vezethetnének a hazaiak, de ne legyünk telhetetlenek! 15' Gól... Jansik Dávid is feliratkozik a gólszerzők közé. 4-4. Kunac lepné meg egy pattanóssal Nagy Viktort, de az exszegedi kapus eszén nem tud túljárni. 3 másodperc a támadóidőből, Vámosnak lőnie kell, de Meixner a vízfelszínen csúszva kitolja a hosszú oldal elől a labdát. 14' Fault hazai részről, mehet előre az egálért a vendég együttes. Vámos emelkedik hirtelen Manhercz Ádám mellett, és valami eszméletlenül nagy kapufát lő - nem baj, jó ez így. Kiss Csaba aztán elpasszolja magát, Tóth Márton kapja le a levegőből az átadást. 13' Mitrovic hosszasan lóbál a szélen, aztán csak ellövi, de a hosszú oldali kapufa ezt is védi! Török András átlövése suhan, veszélyesnek tűnik, de elkerüli a bal alsót. Gól... Varga Dénes szépít, 4-3. 12' Vitatják a szolnokiak, de átment a gólvonalon! Varga II. Zsolt mattolja a keresztléc segítségével Nagy Viktort! 4-2! Mezeit szereli együttes erővel Török A. és Manhercz K., jöhet a Szeged, de pontatlan a passz. 11' Madarast kiszórják, eddig jól ment az emberelőny és MOST IS!!! Manchercz Krisztián átlövésével vezet a Szeged! 3-2! Madaras rakétája a blokkról a kapufára pattan. 10' Kis Gábort szabálytalannak látják centerben. Kiss Csaba bombáz messziről ,de a kipattanó ő is az övé, jár a taps a tribünről. 9' Most Mitrovic hozza el a labdát, megint a Szolnok nyit. Varga Dániel sokáig nézelődik, aztán kénytelen lőni, Meixner véd! A másik kapunál ráég a Szegedre a támadóidő. I. negyed 2-2 8' Varga II. Zsolt kezéről kapja le a labdát Varga Dnáiel, aztán Varga II. Zsoltot ki is küldik, de Gocic a keresztlécre bombáz - döntetlennel ér véget az első felvonás!
tiszavirag_szeged_szolnok_mj _DSC0360
7' Aleksic ellen egy kiállítás, időt kér Varga Péter. GÓÓÓL!!! Kiss Csaba! Embertelen nagy gól a jobb felsőbe átlövésből! 2-2! Manhercz Ádám kiállítása után fórban a Szolnok, de Mezei kapu mellé pattintja a bejátszást centerből. 6' Már-már úgy tűnt, Seman megszerzi centerben a bejátszást, de végül szerelik. A túloldalon Kunacot küldik ki, majd Kis Gábor lő irdatlan kapufát. 5' Kiállítás a túloldalon is Mezei a szenvedő fél, a helyzetet pedig Manhercz Krisztián használja ki! 1-2! Támadófault a Szolnoknál, mehet az egyenlítésért Varga Péter együttese. 4' Megint a centerezés szegedi részről, de Sántát elnyomják. Palotást kiállítják Mezeiről, időt kérnek a szolnokiak. A folytatásban Vámosra jön ki a figura, de csak a kapufa lövi telibe jobbról. 3' Megint egy pontatlan passz hazai részről, jöhetnek a vendégek. Rendezetlen kissé a védelem, Madaras vágja a labdát közelről a rövidbe. 0-2. 2' Mitrovic bántóan egyedül maradt középen, még igazítani is volt ideje, mielőtt mattolta a szegedi kapust. 0-1. A hazai akció elhal a védelmen igen hamar, majd Kis Gábort előzik meg a védők a túloldalon. 1' Varga Dénes megelőzi Manhercz Krisztiánt, a vendégeké az első akció. Kis Gábor fordul be centerben, de Meixner véd. Manhercz Ádám bejátszása Semannak nem jó. 17.50: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok az imént fejezték be a melegítést. Hamarosan kezdünk. A találkozó 18 órakor kezdődik.

A találkozó elé:

"A legnehezebb ellenfelet kaptuk, minden meg fogunk tenni annak érdekében, hogy komoly erőfeszítésre késztessük a Szolnokot" - reagált Varga Péter az október közepi sorsolás után. A tréner nem beszélt a levegőbe, tényleg egy kőkemény riválissal kell felvennie a versenyt csapatának a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Ennek igazolására elég csak azt említeni, a szolnokiak hat forduló után hibátlanul vezetik a élvonalbeli bajnokság táblázatát, miközben hazai környezetben például 19-7-re gázolták el Kiss Csabáékat két hete. Persze, a két klub céljai és lehetőségei nem azonosak, de a szegedi gárda saját közönsége előtt megcibálhatja az oroszlán bajszát, akár szorossá téve a párharcot a két nappal későbbi, idegenbeli visszavágó előtt. A találkozó pikantériáját növeli két játékos, Nagy Viktor és Tóth Márton szereplése, akik a nyáron éppen Szegedről távoztak a bajnokaspiránshoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.