Közélet

Vasárnapi zárva tartás: a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség támogatja a korlátozást

Vasárnapi zárva tartás: a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség támogatja a korlátozást

2014. november 11., kedd
Vasárnapi zárva tartás: a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség támogatja a korlátozást

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnöksége támogatja a Keresztény Demokrata Néppártnak az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló törvényjavaslatát - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

Álláspontjuk szerint a fogyasztás nem függ a nyitva tartástól, azt az igények és a jövedelmek határozzák meg. A közleményben a szövetség kiemelte, hogy nemzetközi tapasztalatok alapján a nyitva tartás szabályozása nem jár a nemzetgazdasági szintű forgalomcsökkenésével, viszont átstrukturálódás várható. A nemzeti kereskedelmi szövetség álláspontja szerint a vásárlási szabadság sem sérül, mert időkorlát nélkül minden megvásárolható lesz a családi kereskedelmi üzletekben, továbbá a törvénytervezet előnyös a munkavállalók és munkáltatók szempontjából is, nem lesz kevesebb a munka, a munkahelyek megszűnése sem várható. Fontos kiemelni, hogy a kis- és közepes vállalkozóknál a dolgozók mintegy 90 százaléka nő, így – a törvény elfogadása esetén – a vasárnap olyan pihenő nappá válik, amely biztosítja a családi együttlétet - írja közleményében a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség idén májusban alakult, a szövetség alapszabályban rögzített célja a magyar kereskedelem érdekeinek képviselete. Kiemelten kezelik a hazai tulajdonú mikro-, kis- és közepes vállalkozások képviseletét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.