Tőkés Rudolf: "Nem beszélhetünk rendszerváltásról"

A University of Connecticut nyugalmazott professzora tiltakozik a rendszerváltás kifejezés használata ellen, Szegeden tartott előadásán beszélt az Alkotmánybíróság példátlanságáról, a Nemzeti Kerekasztal mulasztásairól, Sólyom Lászlóról, legitimációról.

A kialkudott forradalom - ez a címe

Tőkés Rudolf

politológus, a rendszerváltás magyar és közép- kelet európai folyamatainak szakértője által írt könyvnek és ezzel a címmel tartotta meg november tizedikén, a berlini fal leomlásának huszonötödik évfordulója másnapján az SZTE ÁJTK Politológia Tanszék által szervezett előadását. A vendéget a tanszék oktatója,

Révész Béla

konferálta fel, aki kiemelte, hogy igen múlékony a közösségi memória a rendszerváltás körül, az ilyen előadások pedig kísérletek a problémák, kérdések megoldására. Tőkés Rudolf nyitásként hangsúlyozta: "Tiltakozom a rendszerváltás kifejezés ellen, az 1989/90-es eseményeket hívhatjuk rendszermódosításnak, rendszerváltoztatásnak, de nem rendszerváltásnak." A politológus a rendszerváltoztatás egyik legjelentősebb eseményét, az 1989 nyári Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokat elemezte, hasznos folyamatnak nevezte, és kiemelte az Ellenzéki Kerekasztal zsenialitását abban, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárttal (MSZMP) ült le tárgyalni a kormány helyett, aminek jelentőségét az adja, hogy az állampárt ekkorra meggyengült, szétesőben volt, frakciók, platformok bontották meg egységét, tették sebezhetővé. "

Németh Miklós

kormányfő történelmi érdeme, hogy átadta a rendszerváltoztatás lehetőségét a Nemzeti Kerekasztalnak" - emelte ki Tőkés Rudolf. Tőkés beszélt a Nemzeti Kerekasztal összetételéről: a kormánypártot leírása szerint nem jellemezte az egységesség, három csoportra osztotta az MSZMP küldöttjeit, a

Fejti György

vezette keményvonalasokra, a

Pozsgay Imre

nevével fémjelzett kompromisszumképes csoportra, amelyre rájátszottak Pozsgay köztársasági elnöki ambíciói, amelyeket csak az ellenzékkel való jó viszony kialakításával tudott volna beteljesíteni (ezt a célkitűzését végül a négyigenes népszavazás lehetetlenítette el). Tőkés Rudolf a kormányoldal képviselőinek harmadik csoportját életveszélyesnek nevezte, ehhez a körhöz

Kulcsár Kálmán

és

Kilényi Géza

nevét kötötte, kiemelte, hogy ez egy felkészült csoport volt, előre kidolgozott dogmatikus sémákkal. Az MSZMP egyéb okok miatti gyengeségét súlyosbította, hogy a fent leírt három csoport között sem volt feszültségmentes a viszony, tükrözve a rezsim széttagoltságát. A Nemzeti Kerekasztal tárgyalási módjainak meghatározására Tőkés Rudolf a "konszenzusgörcs" fogalmat használta, utalva a résztvevők azon elhatározására, hogy a tárgyalások egyetlen lehetséges kimenetele a konszenzus lehet. "A legkisebb közös többszörös megtalálására törekedtek, ez nem jelentett mást, mint időhúzást - az Ellenzéki Kerekasztal kivárásra játszott, hiszen tudták, hogy az MSZMP idővel csak gyengülni fog" - fejtette ki Tőkés Rudolf. Ugyan a Nemzeti Kerekasztal főszereplői a kormánypárt és az ellenzék voltak, a kerekasztal három oldalból állt: az MSZMP-hez köthető szervezetek, mint a Hazafias Népfront, a szakszervezetek, a Münnich Ferenc Társaság vagy a Nőtanács jelenlétéhez ragaszkodott az állampárt, bár ezek a szereplők, mivel nem éltek vétójogukkal, szinte csak "dekorációként" szolgáltak, Tőkést idézve részvételük fő jellege: "nesze semmi, fogd meg jól." A fentiekhez képest egy jóval heterogénebb tábort alkotott a Nemzeti Kerekasztal másik pólusa, az Ellenzéki Kerekasztal, ezen az oldalon megtalálhatóak voltak történészkedő politikusok, mint például

Antall József, Szabad György

, jogászok, pl.:

Kónya Imre, Tölgyessy Péter.

"Az ellenzék különös elemét jelentette a Fiatal Demokraták Szövetsége, az

Orbán Viktor, Kövér László, Áder János

és

Szájer József

által képviselt párt fiatal jogászokból állt, akik nem tartoztak sehova, vagyis nem függtek senkitől, azonban nem is vette védelme alá őket egyik erő sem, nem voltak részesei a hatalomnak, így megengedhették maguknak a radikális megnyilvánulásokat" - mondta. Tőkés kiemelte az alábecsült jelenlévőket a tárgyalásokról, például

Torgyán Józsefet

, aki a kialakítandó választási rendszert övező vitákban tüntette ki magát, valamint Pozsgay Imrét, aki magára vállalta a hálátlan feladatot, hogy "lenyeleti a békát" a kormánypárttal, vagyis felvállalja az elemzőkkel való tárgyalásokat és vállalja az eredményeket.

"A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon érdemi alkotmányjogászkodás nem folyt, nem foglalkoztak elég alaposan a jogi ügyekkel" - fogalmazott meg kritikát Tőkés. Példaként említette az alkotmánymódosítást, amelyet az 1985-ben, nem demokratikus keretek között megválasztott Országgyűlés fogadott el, Tőkés szerint a rendszerváltás tényét önmagában megkérdőjelezi az új alkotmány hiánya, a helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy az alkotmánymódosítást egy illegitim parlament vitte végbe, ami morális és politikai deficitet jelent. Az Alkotmánybíróság létrehozásának ügyében rávilágított, hogy a testületet megalakító törvényjavaslatot

Sólyom László

, Tölgyessy Péter és két, az MSZMP-hez köthető alkotmányjogász négy óra alatt dolgozta ki. "A magyar Alkotmánybíróság példátlanul széles hatáskörrel rendelkezett, majdnem képes volt megbénítani a kormányt és a törvényhozást, ez a hatalom pedig olyan jogászok kezébe került, akik nem rendelkeztek bírói tapasztalattal, az elméleti szakemberek saját ideológiájukat transzformálták a Harmadik Köztársaságra, az állampolgári panasz intézményével pedig gyakorlatilag újjáélesztették az MSZMP Központi Bizottságának panaszirodáját" - emelte ki Tőkés. A politológus felhívta a figyelmet az Alkotmánybíróság elnökének szerepére, akinek fő feladata az ügyek kiosztása a bírók között, így egyéni preferenciái meghatározzák a testület munkáját. Sólyom Lászlóról, az Alkotmánybíróság első elnökéről Tőkés úgy nyilatkozott, hogy az elnök a Kádár-korszakban minden jogi és alkotmányos alapot nélkülöző, láthatatlan kormányként működő Koordinációs Bizottsággal keresett jogfolytonosságot, ami erős ellentmondást szül. Emellett kritikusan szólt az Alkotmánybíróság értékmentességéről, amit Sólyom László büszkén mutatott fel, Tőkés szerint az erkölcs, az érzelmek az értékek hiánya kárára vált az egyesületnek, illetve felvetett a női bírók kvótájának bevezetését a magyar Alkotmánybíróságot illetően, hivatkozva az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának nemi arányára. A Nemzeti Kerekasztal egy másik mulasztásaként nevezte meg a gazdaságpolitikai részletek elhanyagolását, az állami tulajdon privatizációjához kötődő botrányokat felemlítve, valamint hibák közé sorolta a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokat körüllengő értelmiségi arroganciát, amit a néptől való félelemmel azonosított, úgy fogalmazott, a tárgyaló felek el akarták kerülni a mosatlan tömeg részvételét, elégnek tartották a választókat négy évente kiengedni a ketrecből a választások alkalmával. Ugyanakkor kiemelte a békés átmenet előnyeit, azt, hogy Magyarországon forradalom nélkül folyt le az átmenet, ahogy Antall József fogalmazott: "egy pofon sem csattant."