Bulvár

Több száz liter szesz a fáskamrában

Több száz liter szesz a fáskamrában

2014. november 28., péntek
Több száz liter szesz a fáskamrában
nav_szesz

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei 685 liter szeszes folyadékot találtak Kiskőrösön. A megközelítőleg 3,5 millió forint értékű szeszt lefoglalták, az ügyben büntető eljárást kezdeményeztek.

A pénzügyőrök közérdekű bejelentés alapján tartottak ellenőrzést egy kiskőrösi ingatlanon a napokban. Az udvaron egy nyitott kisteherautóra figyeltek fel, majd megkezdték a helyiségek ellenőrzését. Az ingatlan teljes területének átkutatása során a fatároló helyiségből 35 db 20 literes műanyag kannában, összesen 685 liter szeszes folyadék – vélhetően finomszesz – került elő. Az eljárás során közreműködő magyar állampolgárságú férfi az előkerült terméket magáénak vallotta. Elmondta továbbá, hogy a szeszt egy megnevezni nem kívánt helyről vásárolta továbbértékesítési céllal. A pénzügyőrök, a megközelítőleg 3,5 millió forint értékű, igazolatlan eredetű szeszt lefoglalták, a férfi ellen költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a pénzügyi nyomozók eljárást indítottak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.