Közélet

Szijjártó: Magyarország és Szerbia érdeke is az, hogy megépüljön a Déli Áramlat

Szijjártó: Magyarország és Szerbia érdeke is az, hogy megépüljön a Déli Áramlat

2014. november 20., csütörtök
Szijjártó: Magyarország és Szerbia érdeke is az, hogy megépüljön a Déli Áramlat
szijjarto_belgrad

Magyarország és Szerbia érdeke is az, hogy megépüljön a Déli Áramlat gázvezeték, mert ezzel a két ország hozzájárulhat Közép-Európa energiabiztonságának jelentős növeléséhez - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban, a Magyar-Szerb Üzleti Fórum megnyitóján.

"Halljuk és értjük az ezzel kapcsolatos aggodalmakat és kritikákat, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ennek a gázvezetéknek a megépítése az egész térség számára a gázvezetési útvonalak diverzifikációját fogja jelenteni" - fogalmazott. Hozzátette: ezért is kérik arra az Európai Bizottságot és Oroszországot, "hogy újítsák meg és gyorsítsák fel a párbeszédet, amelynek célja az, hogy a Déli Áramlat gázvezeték az Európai Unió energetikai szabályozásával minden tekintetben összhangban álljon".

Szijjártó

beszédében a két ország kiemelten fontos közös projektjeként beszélt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítéséről. Emlékeztetett arra, hogy egyre inkább dinamizálódik és erősödik a kínai áruforgalom Európában. Az áru Kelet-Kínából hajóval érkezik a görög kikötőkbe, onnan jut Nyugat-Európába. Amennyiben megépül a két főváros közötti gyorsvasút, a görög kikötőkből Belgrádon és Budapesten keresztül vasúton juthat majd a kínai áru a leggyorsabban Nyugat-Európába. "Ehhez arra van szükség, hogy a három miniszterelnök tavalyi bukaresti megállapodásának megfelelően minél hamarabb megkezdjük a munkát" - fogalmazott a külgazdasági és külügyi tárca vezetője. Hozzáfűzte: az a határozott cél, hogy a decemberi belgrádi miniszterelnöki csúcstalálkozón Magyarország, Szerbia és Kína vezetői aláírják azt a dokumentumot, amely előkészíti ezt a beruházást. A gazdasági kapcsolatok élénkítésében nagy szerepe lesz annak, hogy jövőre újabb négy közúti határátkelő nyílik. Ezzel szinte megduplázódik az átkelők száma, így várhatóan "megszűnik a tarthatatlan és méltatlan helyzetet a két ország határán". Emellett már megkezdődött a végrehajtása a Szeged-Röszke-Szabadka vasútvonal felújításának, valamint a Szabadka-Csíkéria-Bácsalmás-Baja vasútvonal kiépítésének. Szijjártó Péter nyomatékosította: túlzás nélkül lehet állítani, hogy a két ország közötti kapcsolatok soha nem voltak még olyan jók, mint most. Ez nem csak kötelező optimista kijelentés - fűzte hozzá, azt a politika és a gazdaság is alátámasztja. A két ország kormánya között kiegyensúlyozott és korrekt az együttműködés - fogalmazott a tárcavezető, aki szerint részben ennek köszönhetően rekordot döntött a két ország közötti kereskedelmi áruforgalom, ami 2013-ban 1,6 milliárd eurót tett ki. A példátlanul magas eredmény az idei év első nyolc hónapjában további 5 százalékos növekedést mutatott, és az év végére várhatóan újabb rekord születik. Hozzátette: Magyarország az ötödik legnagyobb exportőr Szerbiában és az ötödik legjelentősebb befektető is. Szerbia Magyarországról 2013-ban főleg gépjárműveket, gázolajat, valamint vasat és acélt importált. Ugyanabban az évben a nyugat-balkáni ország főbb exportcikkei között az elektromos áram, a cukor, a méz, az olajos magvak és a színesfém szerepelt. A Szerbiából Magyarországra irányuló export azonban szinte csak a fele a Magyarországról behozott áru értékének. A közeljövőben az lesz a cél, hogy egyensúlyba kerüljön a szerb export és import, elsősorban a Magyarországra irányuló áruk kivitelének növelésével - hangzott el a Szerb-Magyar Üzleti Fórum megnyitóján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.