Közélet

Szegedi DK: A gimnáziumi férőhelyek csökkentése korlátozza a továbbtanulás szabadságát!

Szegedi DK: A gimnáziumi férőhelyek csökkentése korlátozza a továbbtanulás szabadságát!

2014. november 19., szerda
Szegedi DK: A gimnáziumi férőhelyek csökkentése korlátozza a továbbtanulás szabadságát!
iskola3

Aggodalomra ad okot a szegedi DK szerint a gimnáziumi férőhelyek számának drasztikus csökkentésének tervezete, sajtótájékoztatójukon úgy értékelték, ez a lépés iskolabezárásokat és pedagóguselbocsátásokat is von maga után.

Családok tízezreit érinti a kormány azon törvénytervezete, mely a gimnáziumi férőhelyek lefelezését tartalmazza, s ez nincs összhangban az európai értékekkel – közölte

Koromné Fenyvesi Rozália

, a szegedi DK ügyvezető alelnöke

Binszki József

választókerületi elnökkel és egy gimnazistával,

Varga Etelével

közösen tartott sajtótájékoztatóján. Koromné Fenyvesi Rozália elmondta, egyértelmű, hogy a kormány a szakképzés irányába tereli a fiatalokat, amit azért tart elhibázottnak az ügyvezető alelnök, mert nincsenek munkahelyek hazánkban, vagyis a végzett fiatalok nem tudnak úgysem elhelyezkedni. Úgy értékelte, hogy a forráselvonásokkal a politika szelektál a különböző társadalmi csoportok között, szűkítik a felsőoktatáshoz való hozzáférést, illetve a továbbtanulás szabadságát. Hozzátette, a 128 ezer gimnáziumi férőhely számának megfelezésére vonatkozó tervek nem teremtenek lehetőséget a diákoknak, hiszen lehetőségeiket szűkíti. Ezen felül azzal, hogy a szakképzés átkerül a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá, pénzt is vonnak el az oktatástól. Az SZTE által fenntartott Ságvári-gimnázium előtt tartott sajtótájékoztatón az iskola egyik diákja, Varga Etele elmondta, számtalan fiatalt ismer, és egy rögtönzött közvélemény-kutatást végzett mintegy 50 kortársa között, mely azt az eredményt hozta, hogy 70%-uk „balgaságnak” tartja a férőhelyek számának csökkentését, 10%-uk egyetért vele, míg a fennmaradó 20%-nak nincs véleménye a kérdésről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.