Bulvár

Pszichoszínház Józsa Imrével a III. Spirituális Nap és Kiállításon

Pszichoszínház Józsa Imrével a III. Spirituális Nap és Kiállításon

2014. november 19., szerda
Pszichoszínház Józsa Imrével a III. Spirituális Nap és Kiállításon
spiritualis_nap_plakat

November 22-én rendezik meg az IH rendezvényközpontban a III. Spirituális Nap és Kiállítást. A nagy lelki-szellemi feltöltő rendezvény várakozásokon felül teljesített eddig olyan előadókkal, mint például Bagdy Emőke, Pál Feri atya és AJ Christian.

A rendezvénysorozat most többek között a Pszichoszínházat hozza el a szegediek számára, mely egy olyan pszichológiai színház, ahol mindennapi esetek dolgoznak fel ezúttal az improvizáló, Jászai Mari-díjas

Józsa Imrével

és

Egri Mártával

. Különösen mély nyomot hagy bennünk az a színdarab, amelyről úgy érezzük, alkotói a vesénkbe látnak, és épp azt a problémát vihetik színpadra, ami minket leginkább foglalkoztat. Sokan gondolhatják úgy, hogy a darab róluk szól, a feldolgozott helyzetek ugyanis bármelyikünkkel megtörténhetnek. Ami a színpadon zajlik, tükröt tart mindannyiunk elé. Az előadás címe, ami bizonyára sokunk fejében átfuthatott már: „Agyamra mész néha, Édesem.”

Barnai Roberto

, az Új Medicina, és Biologika magyarországi meghonosítója előadásának témája a "Biológiai természettörvények, melyek megváltoztatják gondolkodásunkat a betegségekről" lesz.

Turi Andrea

, a „Rólad is szólhatna…” című könyv szerzőjének célja az emberek érzelmi intelligenciájának és a kollektív tudatszintjének növelése. Előadásának témája: "Problémák nincsenek, csak megoldandó feladatok."

Ábrahám Krisztián

a Sugallatok című könyv szerzője pedig arról fog előadni, hogy miért fontosak a "Belső utak önmagunk újjáteremtéséhez." Már hagyományszerűen hozzátartozik a Spirituális Napokhoz a meditációs világzenei koncertek, és ezúttal a szervezők egy egyedülálló Mesés hangutaztatásra invitálnak minket, melyben a sámándob, hangtálak, és gongok foglalják majd keretbe a lelki-szellemi üdítő rendezvényt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.