Közélet

Nagy Sándor: Szegeden továbbra is közösen dolgozik az Együtt és a PM

Nagy Sándor: Szegeden továbbra is közösen dolgozik az Együtt és a PM

2014. november 18., kedd
Nagy Sándor: Szegeden továbbra is közösen dolgozik az Együtt és a PM
egyuttpm02_KF

Tízes nagyságrendű tagsággal rendelkezik Szegeden az Együtt, a párt három elnökségi tagja részben a tagfelvétel miatt érkezett Szegedre, ahol sajtótájékoztatón bírálták a kormány gazdaságpolitikáját.

„Botrányról botrányra bukdácsol a kormány” címmel hirdetett sajtótájékoztatót az Együtt, melynek elnökségi tagjai a NAV-ügyet, a kormány gazdaságpolitikáját kritizálták, illetve a PM-től való különválásuk utáni időszakról beszéltek. A rendszerváltás óta eltelt időszak legsúlyosabb korrupciós botrányának nevezte a NAV-ügyet

Hajdú Nóra

, az Együtt elnökségi tagja, aki úgy értékelte, hogy Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolata 25 éves mélyponton van. A párt másik elnökségi tagja,

Pápa Levente

a jövő évi adótörvényeket bírálta. Elmondta, 2015-ben 13 új adónemet vezetnek be, és közben nem költ az állam a devizahitelesek megsegítésére, leépítik a munkanélküli ellátásokat, míg a családoknak szánt kedvezményeket csak 2016-ban vezetik be. Ezzel szemben luxusra, stadionokra, díszburkolatra költ a kormány és „haver cégeket” hoz helyzetbe.

Berkecz Balázs

a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy a helyi önkormányzatokban az Együtt minden egyes képviselője vállalta, hogy harcol a korrupció ellen, emellett céljuk, hogy átláthatóvá tegyék az elmúlt négy esztendőt is.

egyuttpm03_KF

A két tagú szegedi Együtt frakció vezetője,

Nagy Sándor

alpolgármester a SZEGEDma.hu kérdésére elmondta, Szegeden a jövőben sem jár külön utakon az Együtt és a PM, a továbbiakban is együttműködnek a PM helyi vezetőjével,

Kovács Tamással

, aki az Együtt támogatásával lett külsős bizottsági tag. „Országos politikai döntés volt a szétválás a PM részéről, amit az Együtt szomorúan ugyan, de tudomásul vett, de a helyi politika szintjén nem feltétlenül csapódik le minden ilyen döntés” – részletezte. Nagy Sándor elmondta, jelenleg is zajlik tagfelvétel az Együtt szegedi csoportjánál. „Jelenleg a tagok száma tízes nagyságrendű, míg az aktivisták száma ennek két-háromszorosára tehető. Óvatos tagfelvétel zajlik, az Együtt alapszabálya szerint két ajánlós rendszer van. Nem az a cél, hogy nagy taglétszámú pártszervezetet építsünk, hanem inkább az, hogy olyan emberek álljanak össze, aki elkötelezettek az Együtt értékei mentén” – közölte. Hozzátette, sokáig nem is vettek fel tagokat a pártba, és nem is kíván az Együtt tömegpárttá válni a jövőben sem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.