Kultúra

Megkezdődött az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtése

Megkezdődött az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtése

2014. november 30., vasárnap
Megkezdődött az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtése

Az első adventi gyertya meggyújtásával kezdődött el vasárnap Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet pénzadománygyűjtése: a 1353-as számon hívásonként 250 forinttal lehet támogatni a szervezet munkáját.

Lehel László

, a segélyszervezet elnök-igazgatója a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 19. országos adománygyűjtés jelmondata idén is a szeretet.éhség., amely a gyűjtés céljait foglalja össze: ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek. Kiemelte, hogy a segélyszervezet nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján támogatja a rászorulókat. Az országos adventi pénzadománygyűjtés december 31-ig tart. A segélyszervezet munkáját egyebek között az Operaház Diótörő Fesztiválján vásárolt finomságokkal, a Szent István-bazilikánál nyílt karácsonyi vásárban az adománypontnál szeretet.éhség. termékek vásárlásával, a Tesco 250 forintos adománykuponjával, a nagyobb postákon kihelyezett perselyekbe dobott adománnyal, csekken, valamint online is lehet segíteni. A közmédia Jónak lenni jó! című élő adásában december 14-én a segélyszervezet tevékenységének támogatására gyűjtenek, emellett kereskedelmi csatornák is szerveznek gyűjtést.

Lévai Anikó

, a segélyszervezet jótékonysági nagykövete arról szólt, hogy az adománygyűjtő kampány üzenete indulása óta nem változott. "Ma is ugyanazokra az értékekre építünk, mint 19 évvel ezelőtt: az önzetlen szolidaritásra és a cselekvő szeretetre." Hozzátette: azokra a rászoruló embertársaikra hívják fel a figyelmet, akiknek az év 365 napján szeretne segíteni az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy a hétköznapokban minél több családnak valódi kitörési pontokat kínálhassanak a szegénységből.

Pálinkás Zsolt

, az adománygyűjtéshez idén is csatlakozó Tesco működési igazgatója elmondta, hogy a november 17-én az áruházakban indított akció keretében az adománykuponokból eddig több mint 22 millió forint gyűlt össze. A rendezvény záróakkordjaként a sajtótájékoztatón megszólalók,

Kovács Koko István

jószolgálati nagykövet, a segélyszervezetet régóta támogató E.ON képviseletében jelen lévő

Károlyi Zsuzsa

kommunikációs igazgató és az önkéntesként segítő

Wolf Kati

énekesnő egyszerre tárcsázták a 1353-as adományvonalat, hogy így hívják fel a figyelmet az adományozás egyszerű és gyors formájára. Az 1991-ben alapított Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. A természeti csapások és ember okozta krízisek károsultjainak segítése mellett folyamatos szociális tevékenységének középpontjában a legszegényebb családok és gyermekek támogatása, valamint a társadalmi szolidaritásra való ösztönzés áll. Országszerte megtalálható 20 szociális és fejlesztő központján keresztül több mint 50 különálló szolgáltatással segíti a krízishelyzetbe került családokat, gyermekeket, hajléktalanokat, szenvedélybetegeket, illetve a segíti a hátrányok leküzdésében a munka világába való visszakerülésért küzdőket. Az Ökumenikus Segélyszervezet több mint húsz év alatt 36 országban mintegy 25 milliárd forint értékben segítette eddig a bajbajutottakat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.