Közélet

LMP: Botka azt csinálja Szegeden, amit a Fidesz országos szinten

LMP: Botka azt csinálja Szegeden, amit a Fidesz országos szinten

2014. november 20., csütörtök
LMP: Botka azt csinálja Szegeden, amit a Fidesz országos szinten
lmp_sajttaj01_gs

A bizottságok hatáskörének lecsökkentése, valamint a társadalmi egyeztetés hiánya miatt emelte fel a szavát a szegedi LMP. Szentistványi István szerint Botka László ugyanúgy lehetetleníti el a helyi ellenzéket, ahogy azt a Fidesz teszi a parlamenti munka során.

A hatékonyság jegyében új struktúrát állított fel a városvezetés, bizonyos intézkedések azonban komoly aggályokat vetnek fel - hangsúlyozta csütörtöki sajtótájékoztatóján az LMP szegedi szervezete.

Szentistványi István

önkormányzati képviselő szerint az utóbbi négy év egyik pozitív hozadéka volt a bizottsági ülések szerepének növekedése, komoly viták, minőségi munka folyt. A hatáskörök polgármesterhez és jegyzőhöz történt átcsoportosításával ismét a 2010 előtti időszakra sorvadhatnak vissza. "A bizottságoktól sokkal több hatáskör lett elvonva az indokoltnál, főleg annak tükrében, hogy a városvezetés nem csak a közgyűlésben szerepel közel kétharmados fölénnyel, de a bizottságokban is legalább ekkora többséget biztosított magának" - hangsúlyozta Szentistványi István. Főként a jogi és ügyrendi, illetve a városüzemeltetési és fejlesztési bizottság szerepe volt kiemelkedő, a kiüresített, lerövidített mechanizmus azonban ezek munkáját is csupán látszattevékenységgé sorvasztja. A pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottság tagjaként

Tanács Eszter

hangsúlyozta: ha a bizottsági munka érdemben folyik, az ellenzéknek legalább vitát generálni van lehetősége, felszínen tartja a témát akkor is, hogyha nem tudja keresztülvinni akaratát. A munkát azonban rendkívül megnehezíti, hogy a közgyűlés előtt az eddigi 14 nap helyett csak egy héttel válnak ismertté az előterjesztések - a pénteki ülésre előző hét péntek délután kaphatják csak meg a vonatkozó anyagokat, így a hétvégét leszámítva négy munkanap áll rendelkezésre a több száz oldalas anyagok áttanulmányozására. "A hatékonyságra hivatkoznak ez esetben, a gyorsaság azonban nem egyenlő a hatékonysággal" - emelte ki Tanács Eszter. Korábban szinte egyhangúlag szavazták meg azt, hogy a rendelettervezeteket a városlakók is véleményezhessék, ennek idejét azonban szintúgy lecsökkentették, a jelenlegi helyzetben még el sem tudják olvasni a város honlapján azt a tervezetet, mire a véleményezési lehetőség lezárul. Az LMP módosító indítványt nyújt be annak érdekében, hogy legalább a rendelettervezetek kerüljenek a nyilvánosság elé 11 nappal az ülés előtt, így arról a publikum bevonásával születhet döntés.

lmp_sajttaj02_gs

Szentistványi

Botka László

egy korábbi interjúját is felidézte, amelyben Szeged polgármestere kifejtette, nem élvezi már a parlamenti munkát, mert a kétharmados Fidesz-KDNP mellett szinte teljesen ellehetetlenül az ellenzéki munka. Szeged esetében azonban a szocialista polgármester ugyanilyen elánnal nyomja víz alá a helyi ellenzéket is - emelte ki. "Örülnénk neki, ha a szegedi baloldal bizonyítaná: nem él vissza vele, ha ekkora hatalmat kap. Ez eddig nem így tűnik" - tette hozzá Tanács Eszter. Szentistványin kívül négy további képviselő nyújtott be módosítót a pénteki közgyűlésre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.