Sport

Labdarúgás: csékája szerint a szerencsével áll hadilábon az Algyő

Labdarúgás: csékája szerint a szerencsével áll hadilábon az Algyő

2014. november 4., kedd
Labdarúgás: csékája szerint a szerencsével áll hadilábon az Algyő
algyo_utc_mj-30_KF

Ritkán látható gól után ünnepelhetett szombaton a megyei I. osztály 12 fordulójában az algyői közönség: a hazaiak középpályása, Podonyi Norbert szögletből talált az UTC kapujába, anélkül, hogy bárki beleért volna a labdába.

„A pénteki edzésen kimondottan csak a pontrúgásokat gyakoroltuk. Akkor egészen jól mentek a rögzített szituációk, szabadrúgások, sarokrúgások. Ugyanakkor nem volt bennem olyan szándék, hogy mindenképp betekerjem egyből a labdát a kapuba, de úgy csavartam középre, hogyha nem ér bele senki, akkor talán bepattanhat. Persze, amikor elindultam a szöglethez, eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha bemenne. Végül szerencsém is volt” – idézte fel portálunknak az esetet a játékos. Bár a különleges góllal csapata szerzett vezetést az összecsapás 63. percében, a győzelem végül nem jött össze a hazaiaknak, mivel

Balogh Ádám

a hosszabbítás utolsó pillanataiban egy tizenegyessel

egálra mentette az állást

. Mindez azt jelentette, az Algyő idénybeli hetedik hazai mérkőzésén ötödjére maradt nyeretlen.

Takács Zoltán

legénysége 11 pontjával a megyei élvonal 12. pozícióját foglalja el, ami mindenképpen az ősz egyik meglepetése. „Ahogy mondani szokás, ez egy vereséggel felérő döntetlen volt. Nem feltétlenül azért, mert a két csapat között akkora lett volna a különbség, de bosszantó dolog az utolsó percben egy büntetőgóllal pontot veszteni. Az egész csapat, játékosoktól az edzőig azon volt, hogy megszakítsuk azt a gyengébb periódust, amiben vagyunk, mert a mienk alapvetően nem egy rossz együttes. A játékosállomány nem indokolja a táblázaton elfoglalt helyünket, de azt hozzá kell tenni, hogy tényleg nagyon szerencsétlen sorozatot tudhatunk a magunkénak. Az FK Szeged ellen is a hajrában vesztettünk pontokat, de Csongrádon is hasonló volt a helyzet, amikor szintén egy tizenegyesből egalizált az ellenfél az utolsó percekben. A Tápé és a Szentes elleni két meccsen pedig összesen öt kapufát rúgtunk. Egyszer sem pattant befelé a labda, ha ez egyszer megfordulna, biztosan jobban menne a csapatnak is” – fogalmazott

Podonyi Norbert

.

SZS20140926_fk_algyo_016

Hozzátette, vesszőfutásuk ugyanakkor nem kizárólag Fortuna sara. „A csapat edzésen és a mérkőzéseken is megfelelő akarattal, hozzáállással teljesít. Azt gondolom viszont, egy igazi támadó mindenképpen hiányzik a keretből, egy olyan jellegű befejező csatár, akiről bárhogy képes a kapuba pattanni a labda, ha kell. Vannak támadó szellemű játékosaink, de vérbeli csatár nincs, aki képes lenne eldönteni a találkozókat. Remélem, hogy télen sikerül egy ilyen típusú játékost igazolnia a klubnak, mert akkor biztosan több pontot tudnánk gyűjteni tavasszal” – mondta az algyőiek csékája.

Elvonultak a viharfelhők az Algyő II. fölül

A Makó, majd a Szeged 2011 színeit viselve az NB II-ben is megfordult játékos az Algyő megyeegyes alakulata mellett edzőként a megyei harmadosztályban játszó második csapatnál is szerepet vállal. Bár a fakó a Homokháti csoport abszolút középmezőnyében tanyázik féltávhoz közeledve, a gárda fontos fejlődésen ment át a tavaszi állapotához képest. A tavalyi bajnokság 21. fordulójában például közel 60 perces emberelőnye ellenére

kapott ki 7-0-ra

a Pázsit vendégeként az Algyő II., a meccs utáni nyilatkozatában pedig Podonyi Norbert már akkor változtatásokat helyezett kilátásba a jövőre vonatkozóan.

pazsit_algyo11_mj-23

„Egy-két ember jelezte a nyáron, hogy nem szeretné tovább folytatni, csak sajnos ez már érződött néhány játékoson a szezon vége felé is. Elég nehéz olyasvalakit motiválni, akinek nincs kedve játszani, de például csak vele van ki a csapat. Sokszor hátráltattak minket munkahelyi elfoglaltságok, eltiltások, sérülések, de a nyári szünet során átbeszéltük, hogy tényleg csak az vállalja a szereplést, aki az egész szezont, vagy legalább egy fél szezont komolyan végig tud csinálni. Persze, a megyeháromról beszélünk, de ha elindulunk egy sorozatban, akkor ne menjünk ki úgy a pályára, hogy mindegy, mi lesz az eredmény” – mutatott rá utólag a korábbi problémákra a tréner. „Úgy gondolom, stabilizálódott a helyzet, aki itt maradt, belátta, hogyan kell helyesen hozzáállni ahhoz, amit csinálunk. Érzésem szerint ezen a téren már nincs különösebb baj. Sőt, a mutatott játék is jobb, még ha az eredményeink ezt nem is tükrözik igazán” – tette hozzá.

Újabb nehéz próba előtt az algyőiek

A hétvégén a megyei I. osztály egyik újoncához, a Mindszenthez látogatnak Takács Zoltán tanítványai. Egy győzelemmel az Algyő megelőzhetné Korom Ernőéket, ugyanakkor nem lesz könnyű feladat két vállra fektetni a stabil középcsapat szerepét betöltő riválist saját otthonában.

mindszent_algyo_mj 1902

„A héten változtatunk kicsit az edzésmunkán. Nem azért, mintha eddig bármi baj lett volna e téren, de megpróbáljuk, hátha ezzel is hozzá tudunk járulni, hogy a szerencsét a magunk javára fordítsuk. Az biztos, hogy a Mindszent hazai pályán önbizalommal fog játszani a Makó elleni siker után. Semmiféleképpen sem számítunk könnyű mérkőzésre, főleg annak tükrében, hogy a mindszentiek előttünk állnak a tabellán. Ettől függetlenül a három pontért utazunk, nem fogunk beállni védekezni, mert a döntetlen számunkra nem elégséges” – fogalmazott elszántan Podonyi Norbert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.