Sport

Labdarúgás: a Mórahalom nyerte a homokháti rangadót

Labdarúgás: a Mórahalom nyerte a homokháti rangadót

2014. november 8., szombat
Labdarúgás: a Mórahalom nyerte a homokháti rangadót
asotthalom_morahalom_01

Izgalmas végjáték után szerezte meg a három pontot a Mórahalom az Ásotthalom vendégeként a megyei I. osztály 13. fordulójában.

Az összecsapás első felvonásában kezdeményezőbben léptek fel a hazaiak, szünet után azonban fordult a kocka, átvette az irányítást

Magyar György

legénysége, ugyanakkor a kapuba egyik fél sem tudott betalálni. A küzdelemben végül húsz perccel a lefújás előtt egy kiállítás hozta meg a fordulópontot.

Török Andrásnak

mutatott fel piros lapot a játékvezető. Nem sokkal később a Mórahalom megszerezte a vezetést Vojnic-Zelic révén, majd az Ásotthalom jutott egyenlítési lehetőséghez, miután

Csamangó Tamás

egy tizenhatoson belüli megmozdulás után büntetőt fújt

Márki Kornél

ellen.

Baji Renátó

állt a labda mögé, és bár lövését

Ótott-Kovács Dániel

elsőre még fogta, a kipattanót a csereként beállt

Hatvani Zoltán

a hálóba vágta. Mégsem tudott pontot szerezni a hazai együttes, miután az utolsó percekben

K.Tóth Gyula

is eredményes tudott lenni egy gyors ellentámadás végén. Győzelmével a Mórahalom megszilárdította harmadik helyét a tabellán, ugyanakkor a siker vezéráldozattal járt. A találkozó 20. perce körül

Zámbori Gábor

esett a vállára egy balszerencsés ütközésnél, a középpályást végül mentők szállították kórházba.

Labdarúgó megyei I. osztály, 13. forduló:

Ásotthalom TE - Mórahalom VSE 1-2 (0-0)

Ásotthalom. Vezette: Csamangó Tamás (Szalai Szabolcs István, Barta Norbert István).

Ásotthalom:

Ábrahám - Somlyai, Rencsár, Török, Vastag, Kothencz L., Malatinszki, Kiszner, Szlobodnyik, Baji R., Mihalkó.

Csere:

Grósz, Hatvani Z., Dóra.

Vezetőedző:

Hevesi Tibor.

Mórahalom:

Ótott-Kovács - Takács, Szücs, Vojnic-Zelic, Márki, Gonda, Tóth L., Zámbori, Magyar, K.Tóth, Szőke.

Csere:

Bokányi B., Németh.

Játékos-edző:

Magyar György.

Gólszerzők:

Hatvani Z., ill. Vojnic-Zelic, K.Tóth.

Piros lap:

Török (70'). Hevesi Tibor:

"Vérbeli rangadót vívtunk a Mórahalommal, népes közönség előtt. Döntetlenszagú mérkőzés volt, viszont húsz perccel a mérkőzés előtt Török András a kiállítás sorsára jutott. Ez megbontotta a találkozó addigi folyamát, amit a Mórahalom ki is használt."

Magyar György:

"Parázs mérkőzés volt. Az első félidőben az Ásotthalom diktálta az iramot, mi azonban tudtuk tartani ezt, és a második félidőre már fizikális fölénybe kerültünk. Helyenként a keménységről is szólt ez a találkozó, de úgy gondolom, egy ilyen homokháti derbin ez nem is csoda. Mindemellett jó meccs volt, véleményem szerint a közönség is élvezte. A második félidei teljesítményünk alapján pedig teljesen megérdemeltnek vélem a sikerünket."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.