Egészség

Kétszer több patológus szakemberre lenne szükség Magyarországon

Kétszer több patológus szakemberre lenne szükség Magyarországon

2014. november 5., szerda
Kétszer több patológus szakemberre lenne szükség Magyarországon

Magyarországon kétszázötven patológus szakorvos dolgozik, pedig a betegellátás ennek kétszeresét igényelné, és ezen a helyzeten csak úgy lehet változtatni, ha a meglévő emberi erőforrásokat a legkorszerűbb informatikai fejlesztésekkel segítjük és egyúttal jelentős erőfeszítéseket teszünk a szakemberképzésben - olvasható a négy orvosegyetem közös közleményében.

A patológia napja alkalmából a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem MTI-hez eljuttatott közleménye úgy fogalmaz, mindezen intézkedések jelentős pozitív hatással lehetnek a betegellátó tevékenység egész folyamatára. A patológus szerepe egyre meghatározóbb a gyógyító terápia kiválasztásában is, főleg a daganatos megbetegedések esetén. A szövettani/citológiai diagnózis nemcsak alapvetően meghatározza a betegség gyógyításának mikéntjét, hanem a patológus a betegség kimenetelét is megbecsüli, ezen szakemberek ma már a terápiát tervező orvoscsoport meghatározó tagjai. Sajnos azonban minden harmadik kórházban mindössze egy patológus dolgozik - olvasható a dokumentumban. A közlemény kitér arra: az elmúlt húsz évben hatalmas változásokon ment keresztül a kórszövettani vagy patológiai diagnosztika, aminek alapja részben a technológia korszerűsödése, az informatika eredményeinek beépülése, másrészt és döntően a molekuláris medicina kifejlődése. A patológia a diagnosztikus kórszövettanon túl mára további ágakkal gyarapodott, mint a betegségek kimenetelét megbecslő és a terápiás célpontokat azonosító patológia. Így a patológus már egyáltalán nem csak a halottak kórboncolásában érintett, egyre inkább a korszerű betegellátó tevékenység meghatározó szereplője a betegség diagnózisának felállításától annak kezelésén át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.