Bulvár

Jogerős ítélet a kábítószert termelő vietnamiak ügyében

Jogerős ítélet a kábítószert termelő vietnamiak ügyében

2014. november 28., péntek
Jogerős ítélet a kábítószert termelő vietnamiak ügyében

Jogerősen 15 év és 5 év 2 hónap közötti szabadságvesztéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla pénteken azt a 14 vietnami és egy magyar állampolgárt, akik ipari mennyiségben állítottak elő marihuánát.

A táblabíróság társtettesként elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottakat. Az ítélet szerint a szökésben lévő elsőrendű vádlott 2008 júniusától 2009 februárjáig legalább kilenc budapesti és érdi házat, egy csömöri műhelyt és egy győri sportcsarnokot vett bérbe személyesen, illetve bűntársai közreműködésével, hogy az ingatlanokban marihuána-ültetvényeket alakítson ki. A minden esetben hamis nevet és személyazonosságot használó vádlottak a tulajdonosakat már a bérbevételkor megtévesztették: elhitették velük, hogy lakhatási, illetve raktározási célból, valamint varroda létesítése miatt van szükség az ingatlanokra. Vallási és egyéb okokra hivatkozva kikötötték, hogy a tulajdonosok a bérlet ideje alatt nem mehetnek be az ingatlanokba. A bérbeadók a magas bérleti díj reményében ennek eleget is tettek. Az elsőrendű vádlott raktározásra, valamint a növényeket gondozó munkások elszállásolásra egy külön házat is bérelt, emellett az ültetvényekhez szükséges eszközök és felszerelések tárolására még két ingatlan vett bérbe. A vádlottak és társaik az ültetvényeken nagykereskedelmi mennyiségű – esetenként több száz kiló - marihuánát állítottak elő, a szakszerű növényápoláshoz még Prágából is hívtak szakembereket. A győri sportcsarnokban például 400 négyzetméteren 1100 kendernövényt neveltek. Az ültetvénynek csaknem 250 darab 600 wattos izzó biztosította a meleget. A készterméket értékesítették, az ebből befolyt hasznot pedig részben egymás között felosztották, más részét pedig az ültetvények fenntartásába és új ültetvények létesítésébe fektették. A termesztéshez használt áram egy részét lopták, emellett több ingatlanban - a termesztéshez szükséges átalakítások miatt - jelentős kárt okoztak. A táblabíróság több vádlott esetében megváltoztatta a bűncselekmények jogi minősítését, egy vádlott esetében pedig 5 év 2 hónapról, 5 év 6 hónapra súlyosította az első fokon kiszabott büntetést.

Gyurisné Komlóssy Éva

tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, bár a vádlottak összehangoltan dolgoztak, a bűnszervezetben elkövetés minden kritériuma nem állapítható meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.