Közélet

Ifjúsági közösségek létrejöttét támogatja az Emmi

Ifjúsági közösségek létrejöttét támogatja az Emmi

2014. november 4., kedd
Ifjúsági közösségek létrejöttét támogatja az Emmi

Csaknem 16 millió forintos pályázati forrást fordít a kormány a jövőben az ifjúsági közösségek megerősítésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára az Ifjúsági Szakértői Egyeztető Fórum (ISZEF) ülésén, kedden Budapesten.

A tárca erről szóló közleménye szerint

Schanda Tamás

kiemelte: a Gyermek és Ifjúsági Alap által kiírt pályázat célja a fiatalabb korosztály részére - és egyben aktív részvételével - legalább havi rendszerességgel megvalósuló értékközpontú és értékteremtő programsorozatok támogatása. Ezek ugyanis hozzájárulnak a gyermek- és ifjúsági közösségek létrejöttéhez és megerősítéséhez. A minisztérium közlése szerint az államtitkár úgy fogalmazott: az ifjúságpolitika kiemelt célja a fiatalok közösségeinek létrehozása és egyben megerősítése. A pályázatra a civilek mellett pályázhatnak egyházi, határon inneni és túli szervezetek egyaránt. Az Ifjúsági Szakértői Egyeztető Fórum 2013. március 20-án alakult meg, leginkább az ifjúsági ügyek társadalmi konzultációjának elősegítése érdekében. Testületébe meghívást kapott minden olyan ágazat és szakterület, amely valamilyen módon összefüggésbe hozható az ifjúságpolitikai intézkedésekkel. Az ISZEF munkacsoportjaiban végzett munkát példaértékűnek tekintik a kormányzati szférában, a civil szférában, sőt az Európai Unióban is - mutat rá közleményében a tárca.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.