Sport

Futsal: a Haladást fogadja az UTC

Futsal: a Haladást fogadja az UTC

2014. november 9., vasárnap
Futsal: a Haladást fogadja az UTC
utc_haladas23_gs

A múlt heti elmaradt mérkőzés után hétfőn hazai környezetben lép pályára az UTC Futsal Team. Brinszky Adrián együttese a dobogóért küzdő Haladás látja vendégül az újszegedi sportcsarnokban.

A beharangozót támogatta a GS-VILL 94 Kft.

A legfontosabb kérdés az UTC körül egyelőre nem rendeződött:

mint arról korábban beszámoltunk

, a klub számára ígért támogatások egyelőre nem érkeztek meg az egyesülethez, ezzel pedig nagyon nehéz helyzetbe került a patinás, immáron 101 éves egyesület. Mint azt portálunknak

Pálfy Zoltán

, az UTC technikai vezetője elmondta, a játékosok egyelőre vállalták a folytatást a jelenlegi feltételekkel, kérdés azonban, hogy ez meddig folytatható ebben a formában.

Online

Hétfőn 19.00-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk az UTC Futsal Team - Swietelsky Haladás VSE futsal bajnoki mérkőzésről. Szurkoljon velünk kedvenceinek!

A múlt heti sérültek,betegek közül várhatóan számíthat az arcüreggyulladással bajlódó

Tóth Attila

, valamint

Juhász Imre

játékára is

Brinszky Adrián

hétfőn, viszont mivel nem játszott az UTC bajnoki mérkőzést a Veszprém ellen elvesztett hazai meccs óta, az akkor kiállított

Bánóczki Dániel

még nem töltötte le eltiltását, így ő hiányozni fog a Haladás ellen. A szombathelyiek a nyitófordulóban már a félidőben 5-0-ra vezettek a Kertész utcai klub ellen, a végére pedig 8-2-s győzelmet arattak az odavágón. A több, a sportágban jól csengő névvel rendelkező Vas megyeiek ellen nem lesz könnyű dolga Puskáséknak, de az eddigi hazai meccseken még ha nem is sikerült pontot szereznie az UTC-nek, játékban képes volt megszorítani soros ellenfelét. Hétfőn az eddig 16 pontot gyűjtő, a mezőny második legtöbb gólját szerző vasiak ellen küzdhet meg Brinszky Adrián legénysége.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.