Közélet

Az új SZMSZ és az új stadion a bizottsági ülés középpontjában

Az új SZMSZ és az új stadion a bizottsági ülés középpontjában

2014. november 18., kedd
Az új SZMSZ és az új stadion a bizottsági ülés középpontjában
varosuzemeltetesi_ules01_gs

Mihálffy Béla antidemokratikusnak nevezte az SZMSZ részönkormányzatok tagjainak választására vonatkozó részét a városüzemeltetési bizottság ülésén, ahol az új futballstadion építésével kapcsolatos előterjesztést viszont támogatta a többség.

varosuzemeltetesi_ules05_gs

Tizennyolc előterjesztést és egy interpellációt

tárgyal november 21-én a képviselő-testület, a közgyűlésen többek között új SZMSZ-t fogadhatnak el, módosíthatják a költségvetést, és az új futballstadion építéséhez szükséges közgyűlési döntések is megszülethetnek. Többek között ezekről tárgyalt a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság keddi ülésén. Antidemokratikusnak nevezte a Fidesz-L.É.T. frakció tagja,

Mihálffy Béla

az SZMSZ-nek a részönkormányzat tagjainak megválasztására vonatkozó részét. Az előterjesztés szerint a közgyűlés Kiskundorozsmán, Szőregen, Tápén, Szentmihályon és Petőfitelepen hoz létre településrészi önkormányzatot. Annak vezetője az egyéni választókerületben mandátumot szerzett képviselő, több választókerület esetében is közülük választja meg a polgármester előterjesztése alapján a közgyűlés. A részönkormányzat tagjaira az érintett területen lakók a polgármesteri hivatal által biztosított ajánlóíven tehetnek javaslatot. „A jelöltek közül a polgármester tesz javaslatot a településrészi önkormányzat tagjaira” – az elfogadás előtt álló SZMSZ ezen mondatát kifogásolta Mihálffy, s azt javasolta, ezt módosítsák úgy, hogy a leendő részönkormányzati tagok olyan sorrendben szerepeljenek a listán, ahány ajánlást kaptak a lakosságtól, vagyis az alapján juthassanak be a részönkormányzatba, hogy mennyire támogatta őket a lakosság.

varosuzemeltetesi_ules02_gs

Solymos László

MSZP-s alpolgármester azt javasolta Mihálffy Bélának, készítsen erről egyéni képviselői indítványt a pénteki közgyűlésre. A napirend kapcsán az LMP-s

Szentistványi István

is megfogalmazta aggályait, összességében úgy értékelte, hogy a 2010-es SZMSZ-módosítás egyfajta demokratikusabb működés irányába vitte a munkát. Továbbra is azt tartaná helyesnek, ha a közgyűlés előtt nem 7, hanem 14 nappal korábban megismerhetőek lennének az előterjesztések, szerinte alig egy hét alatt a társadalmi véleményezésre szinte egyáltalán nincs mód. Solymos úgy értékelte, hogy a 14 napos határidő az előző ciklusban csak a Fidesz-KDNP-frakciónak kedvezett, és megjegyezte, hogy az utolsó napokban is rendszeresen érkeztek sürgősségi indítványok.

varosuzemeltetesi_ules03_gs

A városvezetést és az apparátus tagjait hozta lehetetlen helyzetbe a 14 napos határidő – közölte

Mózes Ervin

címzetes főjegyző, majd hozzáfűzte, sok esetben nem lehetett akkorra elkészíteni a végleges előterjesztéseket, és a végén a képviselők sem tudták, miről is szavaznak. Szentistványi elmondta, egyéni indítványt nyújt be, hogy kompromisszum szülessen a kérdésben, ő 11 napos határidőt javasol, ami meglátása szerint tartható és korrekt.

Futballstadion – jövő tavasszal kezdődhet az építkezés?

A közgyűlés az új futballstadionnalkapcsolatban is döntést hoz pénteken, módosítaniuk kell a terület besorolását, felül kell vizsgálni a településszerkezeti tervet, továbbá például 3006 négyzetméternyi területet el kell adniuk az egyházmegyének.

Botka László polgármester sajtótájékoztatóján bejelentette

, a város megegyezett a Szeged-Csanádi Egyházmegyével, melynek értelmében a Napfény Kemping területén felépítendő stadionhoz vezető infrastruktúrát fele-fele arányban finanszírozzák, vagyis a városnak és a püspökségnek egyaránt 29 millió forintjába fog kerülni.

varosuzemeltetesi_ules04_gs

A bizottsági ülésen az LMP-s Szentistványi István a városi zöldfelületek csökkenése miatti aggodalmának adott hangot, s úgy értékelte, a beruházás megpecsételi az igencsak leromlott állapotú SZVSE és az Etelka sori pálya sorsát. Megjegyezte, bár a kormányzat zászlóshajója a stadionépítés, ezt rendre kritizálja a városvezetés, ennek tükrében sem érti, miért támogatják a fejlesztést. Hozzátette, sportkoncepciója a mai napig nincs Szegednek, és az új létesítmény a tömegsportot is negatívan fogja érinteni, hiszen a csapatok fenntartásához forrásokat kell biztosítania az önkormányzatnak. A bizottság elnöke,

Ménesi Imre

elmondta, bár nem támogatja a stadionépítéseket, de úgy véli, a városnak nem kell eltolnia magától a beruházást, ráadásul, ha ezt tennék, akkor az a vád érné Szegedet, hogy nem támogatják a labdarúgást. Több az egyház és az önkormányzat vezetői közötti tárgyaláson részt vett Mózes Ervin főjegyző, aki a terület bejárásakor azt tapasztalta, hogy nem erdőről, zöldfelületről, hanem gazos dzsumbujról van szó inkább. Elmondta, 3006 négyzetméter kivételével volt állami tulajdonú földterületen épül majd meg a stadion, ezt a területet kell átminősítenie az önkormányzatnak és eladni, illetve a külső infrastruktúra kiépítéséhez járulhat hozzá a város. „Vagy lesz idegen pénzen egy NB I-es szintű stadion a városban vagy nem. Úgy, hogy ez a városnak nem kerül pénzébe” – jegyezte meg Mózes Ervin, aki arra kérte a bizottsági tagokat, támogassák a fejlesztést. Hozzátette, az új klinikai tömb építésénél a város teljes egészében átvállalta a külső utak és járdák kiépítését, míg voltak olyan beruházások, melyeknél ezeket a költségeket az adott beruházóra hárították. Az előterjesztés szerint a stadion esetében pedig megfeleznék ezeket. A tervek szerint három pálya lesz az új létesítményben, a centerpálya mellett 6000 főt befogadó lelátó, mely bővíthető, továbbá két edzőpálya, ezek egyike műfüves. Elhangzott, építési engedély iránti kérelem még nincs beadva, az építési hatóság a járási hivatal lesz. Az érintett telek értékesítése után leghamarabb várhatóan év végén, jövő év elején tudja benyújtani az építési engedélyezési kérelmet, ez esetben tavasszal kezdődhet a beruházás, mely a tervek szerint másfél évig fog tartani. A napirendet végül Szentistványi István tartózkodása mellett fogadták el a bizottság tagjai.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.