Közélet

A városhoz kerülhetnek a múzeumi épületek? – a kulturális bizottság támogatja

A városhoz kerülhetnek a múzeumi épületek? – a kulturális bizottság támogatja

2014. november 19., szerda
A városhoz kerülhetnek a múzeumi épületek? – a kulturális bizottság támogatja
bizottsagi_ules03_gs

A város tulajdonába kerülhet ingyenesen a Móra-múzeum és a többi kiállítóhely is a Megyei Jogú Városok Szövetségének kezdeményezése révén. A kulturális bizottság első ülésén támogatták az ezzel kapcsolatos napirendet.

A bizottság MSZP-s elnöke,

Kozma József

a szerdai ülésen úgy fogalmazott, egy fő célja van a kilenctagú testületnek, hogy megőrizzék mindazt, ami ebben a városban a kultúra, az idegenfogalom és az ifjúság számára értéket képvisel. A

Hekáné Szondi Ildikó

(MSZP) alelnökletével,

Tóth Károly

(MSZP),

Kosik Dénes Pál

(Fidesz-L.É.T.),

Hüvös László

(KDNP) és

Haág Zalán

(KDNP) képviselői tagokkal, továbbá

Bezdány Géza

,

Révész Mihály

és

Dombi Gábor

külsős tagokkal működő bizottság első ülésén mintegy húsz pontot tárgyalt, véleményezték többek között az új SZMSZ-t, a költségvetés módosítását, illetve az egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntésekkel kapcsolatos előterjesztést is. Elhangzott, hogy a közgyűlés elé kerülő ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései napirendi pont kapcsán, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége kezdeményezte az egyes városok fenntartásában működő azon megyei könyvtárak és megyei hatókörű városi múzeumok feladatellátását szolgáló ingó- és ingatlanvagyon ingyenes önkormányzati tulajdonba adását, melyek jelenleg állami tulajdonban vannak. Egy ingatlanlistát is csatolt a Megyei Jogú Városok Szövetsége a készülő törvénytervezethez, melynek értelmében a város tulajdonába kerülhet a Móra-múzeum központi épülete, a vár, a Fekete Ház, a Varga Mátyás Kiállítóház, továbbá a múzeum raktárépülete. Az ingyenes átvételről a közgyűlésnek is döntést kell hoznia. Az előterjesztésben az szerepel, hogy amennyiben a magyar állam térítésmentesen ajánlja fel az említett ingatlanokat, akkor ezt Szeged városa elfogadja. Révész Mihály megjegyezte, a Fekete Ház „ház kivett lakóház, udvar” besorolással szerepel a listában, ezen szerinte érdemes lenne változtatni. Elhangzott, hogy az ingatlan megjelölésének átvezetésének van néhány ezer forintos díja, így Kozma József azt javasolta, akkor kezdeményezze ezt a bizottság, ha már a város tulajdonában lesz az ingatlan. A 100%-os önkormányzati tulajdonú önkormányzati társaságok átszervezésével kapcsolatban Révész Mihály azt kérdezte, vajon mi lesz a neve az IH-nak és a VTV-nek az összevonás után. Arról tájékoztatták a bizottság külsős tagját, hogy a közgyűlés a pénteki ülése után egy alkalommal még a testület elé került az összevonás előtt álló cégek ügye, akkor születhet döntés az új névről. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2015. évi fordulójához való csatlakozást támogatta a bizottság, akárcsak a Kövér Béla Bábszínház igazgatói munkakörének betöltésére kiírt pályázatot. Erre azért van szükség, mert a jogszabályok szerint a határozott idejű vezetői tisztség lejárta előtt már fél évvel ki kell írni az új pályázatot. Ugyanez igaz az Óvodák Igazgatósága igazgatói beosztásával kapcsolatos pályázatra is, ezt is támogatta a bizottság.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.