Közélet

A klímaváltozás lesz a fő témája a Környezetvédelmi Hónapnak

A klímaváltozás lesz a fő témája a Környezetvédelmi Hónapnak

2014. november 1., szombat
A klímaváltozás lesz a fő témája a Környezetvédelmi Hónapnak

A klímaváltozás témáját járja körül az idei Környezetvédelmi Hónap programsorozata, amelyet november 5. és 27. között rendeznek meg Budapesten.

A budapesti Francia Nagykövetség és a francia intézet, a magyar Földművelésügyi Minisztérium együttműködésével tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Környezetvédelmi Hónapot, amelynek előadásai, filmvetítései és kiállításai az éghajlatváltozást érintő kérdésekre hívják fel a figyelmet - közölte a Budapesti Francia Intézet az MTI-vel. A programsorozat nyitó előadását Christophe Cassen, a Nemzetközi Környezetvédelmi és Fejlesztési Kutatóközpont kutatója tartja a szén, az olaj és az üvegházhatású gázok használatának csökkentéséről, a low-carbon gazdaságra való átállásról, valamint az átlaghőmérséklet-növekedésének szinten tartásáról. Az előadás után

Luc Jacquet

Volt egyszer egy erdő című filmjét vetítik, amely a Föld legnagyobb kiterjedésű őserdeinek kialakulását tárja a nézők elé. November 6-án az energetikai átmenet kihívásairól tartanak kerekasztal-beszélgetést mások mellett

Ámon Ada

, az Energiaklub igazgatója, Orbán Anita, energiabiztonságért felelős utazó nagykövet, valamint Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, a 2007-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Éghajlat-változási Kormányközi Testület munkatársa részvételével. A rövid ellátási láncok jelenéről és jövőjéről, valamint az önkormányzatok lehetőségeiről november 13-án lesz szó francia és magyar önkormányzatok, termelők és civil szervezetek részvételével. A véleménycsere után a

Philippe Borrel

rendezésében készült Urgence de ralentir (Sűrgősen lassítsunk) című filmet láthatják az érdeklődők, a rendező jelenlétében. November 20-án az özönfajok megjelenéséről lesz szó mások mellett

Rémi Le Besq

és

Francois Penaud,

a Loire-Bretagne Vízügyi Központ referensei, valamint

Botta-Dukát Zoltán

, az Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatója részvételével. A programsorozat zárónapján, november 27-én a klímaváltozás innovatív megoldásairól beszél

Thanh-Tam Le

, a franciaországi Climate-KIC igazgatója, valamint

Laposa József

borász. A konferenciákat az egész hónapban megtekinthető Mindannyian érintettek vagyunk - Emberek a klímaváltozásban című kiállítás kíséri, amely a felmelegedés következményeit konkrét példákon keresztül szemlélteti. A programsorozat külön napot szán a fiatalok tájékoztatására. A Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, valamint a pásztói Mikszáth Kálmán Líceum tanulói

Tóth Zsolt Marcell

rendezőnek tehetik fel kérdéseiket a Valamit visz a víz című filmjével kapcsolatosan. Emellett ökodizájn műhelyfoglalkozásokat is tartanak számukra. Jövő év decemberében Párizs ad otthont a 21. ENSZ-Klímakonferenciának (COP21), amely prioritásként kezeli az éghajlatváltozás kérdését. A 196 országot érintő klímacsúcs célja, hogy a civil társadalom és a vállalatok bevonásával lehetséges megoldásokat találjon az éghajlatváltozás problémájára - írták a tájékoztatóban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.