Közélet

A cukrászat rejtelmeivel és finomságaival ismerkedtek szegedi iskolások + FOTÓK

A cukrászat rejtelmeivel és finomságaival ismerkedtek szegedi iskolások + FOTÓK

2014. november 4., kedd
A cukrászat rejtelmeivel és finomságaival ismerkedtek szegedi iskolások + FOTÓK
cukraszuzem_latogatas10_gs

Muffint sütöttek és fagylaltot készítettek az algyői Vámos Cukrászda üzemében mintegy harminc szegedi általános iskolás részvételével. Csongrád megyében mintegy ezer pályaválasztás előtt álló gyerek vesz részt üzemlátogatásokon.

Jelenleg tizenhárom tanulója van az algyői pari parkban működő Vámos Cukrászüzemnek, melynek ügyvezetője,

Vámos Zoltán

kalauzolta végig a 250 négyzetméteres üzemen azt a huszonhét általános iskolást, akik a Rókus II.-esből, a Vörösmarty- és a Gregor-iskolából érkeztek. „Tavaly és tavalyelőtt is érkeztek hozzánk már diákok a munkaügyi központ közreműködésével, és két cukrásztanulónk azért választotta ezt a szakmát és azért jött hozzánk, mert látta az itt folyó munkát” – tudtuk meg Vámos Zoltántól. Tapasztalatai szerint egyre népszerűbb a cukrász szakma, ennek egyik oka, hogy a különféle televíziós csatornákon egyre felkapottabbak a tortakészítéssel és díszítéssel foglalkozó műsorok, ami véleménye szerint lendített a szakmán. „Maga az ipartestület is sokat tesz azért, hogy a kézműves cukrászat ismét jól megérdemelt, méltó helyét foglalja el megbecsülésében is a szakmák között” – magyarázta. A cukrászmester megjegyezte, a legfontosabb az alapokat elsajátítani ennél a szakmánál is, vagyis végig kell járni a ranglétrát. „Az alapok megtanulását követően, ha már van önbizalma a tanulónak, akkor minél többet kell rábízni, hogy megismerje az alaptésztákat vagy éppen azzal legyen tisztában, hogy milyen ízeket mivel is lehet párosítani. Ezt követi a díszítés és a kreativitás” – részletezte Vámos Zoltán. Hangsúlyozta, minden más szakmához hasonlóan, a cukrászathoz is sok szorgalomra és kitartásra van szükség. Az általános iskolások közreműködésével muffint és fagylaltot készítettek az algyői üzemben, melynek többi finomságát természetesen megkóstolhatták a gyerekek.

cukraszuzem_latogatas08_gs

Juhász Tünde

kormánymegbízott az üzembejáráson arról tájékoztatott, négy évvel ezelőtt alakították át a szakképzési rendszert, a kormány célja az volt, hogy a szakképzés alkalmazkodjon a munkaerő-piaci igényekhez. Fontosnak nevezte a duális szakképzés megerősítését is, mely keretében gazdálkodó szervezeteket, termelő vállalkozásokat vonnának be a szakképzésbe. „Együttműködési megállapodást kötött a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a kormányhivatal munkaügyi központja, melynek keretében egy hónap alatt ezer 7-8. osztályos gyermek vesz részt üzem- és gyárlátogatásokon. Ez azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok megtapasztalják, hogy egy-egy szakmán belül miként is telnek a mindennapok, hogyan is dolgoznak. Tudatosan, profi módon készülni kell arra, hogy azok a gyerekek, akiknek pályát kell választani, azok bizony olyan területre menjenek, amelyre a nemzetgazdaságnak is szüksége van, illetve képességeiknek is leginkább megfelelő” – részletezte Juhász Tünde. Több szakmacsoportot felkeresnek a gyerekek, többek között a vendéglátás, a gyógyászat, az informatika, a közlekedés, az autószerelés, a jármű diagnosztika, a kommunikáció, az építészet, azon belül a bútorgyártás, továbbá az egészségügy különböző területeivel ismerkednek meg a pályaválasztás előtt álló általános iskolások. Juhász Tünde elmondta, elindult a Nemzetgazdasági Minisztérium „Tiéd a pálya!” című programja, melyre 55 millió forintot biztosított a szaktárca, mely program során 45 Csongrád megyei általános iskola 1600 fővel vesz részt például az üzemlátogatásokon, ezen felül osztályfőnöki órákon helyi vállalkozók mutatják be tevékenységüket.

PÁV-napok Szegeden

Szegeden november 13-a és 15-e között „Találd ki magad!” címmel tartanak pályaválasztási napokat, mellyel kapcsolatban

Tóth Aranka

a megyei munkaügyi központ megbízott vezetője arról tájékoztatott, hogy a munkáltatók és a képzőhelyek is bemutatkoznak a kiállításon az IH Rendezvényközpontban, míg szombaton az Agórában családi napot tartanak. „Nagyon fontos, hogy a szülők is részt vegyenek ezeken a rendezvényeken, mert sok esetben a fiatalok önmaguk nem feltétlenül tudják eldönteni, hogy melyik lehetőséget válasszák. Szombaton kompetenciavizsgálatok is lesznek például, melyből kiderülhet, hogy humán vagy reál vonalon gondolkozzanak, s ezen belül is milyen szakmák felé érdemes orientálódniuk a gyerekeknek” – fogalmazott Tóth Aranka. Hozzátette, előzetesen kérdőíves felmérést is végeztek, így a szülők és diákok elvárásaihoz igazítottak a PÁV-napok programját, illetve az ottani kínálatot. Kérdésünkre elmondta, a kormányzati támogatások, a hiányszakmákhoz nyújtott ösztöndíjak is a szakképzés irányába terelik a fiatalokat. Tóth Aranka megjegyezte, a szülők is látják, hogy gimnáziumi végzettséggel nehézkesebb az elhelyezkedés, mint egy szakmával. Csongrád megyében valamelyest változnak a hiányszakmák, jelenleg például kertészből nincs hiány, de hegesztőt, ácsot és női szabót szinte állandóan keresnek. A részletes programot

ITT

találja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.