Bulvár

Újrajátszották az I. világháború eseményeit Ópusztaszeren + FOTÓK

Újrajátszották az I. világháború eseményeit Ópusztaszeren + FOTÓK

2014. október 10., péntek
Újrajátszották az I. világháború eseményeit Ópusztaszeren + FOTÓK
141009KSH_onte50

Célbalövés, morze kód megfejtése, sebesültszállítás – csak néhány azok közül a feladatok közül, amelyeket egy izgalmas vetélkedőn keresztül kellett megoldaniuk az ország több pontjáról érkező középiskolásoknak. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és a Központi Statisztikai Hivatal közös vetélkedőjét a Szegedről érkező Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium csapata nyerte.

Összesen harminckét csapat jelentkezett a versenyre, azonban a jelentkezés sorrendje alapján az első húsz csapat tudott elindulni a vetélkedőn, amelynek egyik célja az volt, hogy a diákok izgalmas történelmi és statisztikai feladatokon keresztül emlékezzenek meg az 1914-ben kitört I. világháborúról. Az október 9-én megrendezett vetélkedőn nemcsak az elméleti tudásukra, hanem a kreativitásukra és ügyességükre is szükségük volt a jelentkezőknek. Az összesen tíz feladatból álló teljesítménytúra során olyan feladatokat kellett megoldaniuk, mint például a kézigránátdobás, természetesen biztonságos módon, műanyag gyakorló gránáttal, sebesültszállítás, célbalövés, morze kód megfejtése vagy futárszolgálat. A versenyzők eljátszhatták a háborús történéseket, közben pedig versenyeztek más iskolák tanulóival az értékes nyereményekért. A rendezvényen közreműködött a Magyar Honvédség is, akik járműveket és fegyvereket mutattak be testközelből a fiataloknak. Egy állomáson, a fegyver összeszerelésben pedig a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái segítettek.

Németh Zsolt

, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese elmondta, keresik a kapcsolatot a fiatal generációval, az ilyen vetélkedők pedig kiváló lehetőséget adnak arra, hogy megtudják mutatni a statisztika izgalmas és szép világát. Hozzátette és kérte, hogy a rendezvény és a statisztika jó hírét vigyék magukkal és akkor is emlékezzenek rá, amikor felnőttként állnak helyt a mindennapokban. Nem ez az első alkalom, hogy a két intézmény közösen szólította meg a fiatalokat. A 2013-an kötött együttműködés révén a tervek szerint az elkövetkezendőkben több, ehhez hasonló rendezvényt szerveznek, mindig valamilyen jeles évfordulóhoz kapcsolódóan. Az Emlékpark fontos missziója, hogy a nemzeti összetartozás-tudatot, a hazafiságot, a történelmi ismeretek elmélyítését az élményszerű ismeretátadás útján valósítsa meg – emelte ki

Kiss Róbert Károly

, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark általános helyettes, igazgatási vezetője. Aki a nap lezárásaként, az eredmény kihirdetése előtt megköszönte a diákok nagy létszámú részvételét és a felkészítő tanárok munkáját. A díjak átadását megelőzően a Központi Statisztikai Hivatal táncosaitól magyarpalatkai táncokat láthattak, amelyeket egy képzeletbeli I. világháborús katona búcsúztatásaként adtak elő.

A STAT WARS díjazottjai:

1. Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium – Szeged 2. Pécsi Református Kollégium Gimnáziumának II. csapata – Pécs 3. Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola – Túrkeve Az első három helyezett csapat tagjai az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és a Központi Statisztikai Hivatal közös, értékes nyereménycsomagjait vehették át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.