Közélet

Új szervezetet alakított a feloszlatott Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület korábbi vezetője

Új szervezetet alakított a feloszlatott Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület korábbi vezetője

2014. október 18., szombat
Új szervezetet alakított a feloszlatott Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület korábbi vezetője
möm

Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) néven új szervezetet hívott életre a bíróság által jogerősen feloszlatott Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (SZJPE) korábbi vezetője.

László Attila

szombaton Budapesten, az Erzsébet téren mintegy száz szimpatizáns előtt tartott beszédében elmondta: nem a feloszlatott szervezet alakul újjá, de "a magyarság megmaradásáért folytatott küzdelmüket" nem adják fel, ezért kezdeményezte a MÖM létrehozását. Úgy fogalmazott, ők az utolsó védvonal, amely még egy cseppnyi esélyt jelenthet a magyarság megmaradására, és ha a helyzet úgy hozza, a kellő fizikai erő alkalmazásával is megvédik a hazájukat.

Ináncsi József

, a Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom "főkapitánya" arról beszélt, hogy "a megélhetési bűnözők a cigányok soraiból kerülnek ki", vagyis létezik "cigánybűnözés". A rendőrség pedig tehetetlen velük szemben, ezért volna szükség az olyan szervezetekre, mint a SZJPE - tette hozzá.

Csákvári Lajos

, a SZJPE volt alelnöke azt hangsúlyozta, hogy az egyesület feloszlatásáról szóló döntést el kell fogadniuk, de "nem nyugszanak bele". Az eseményen szintén felszólaló

Ulics Erika

ügyvéd a Rákosi-korszakot idéző koncepciós döntésnek nevezte az SZJPE feloszlatását. Beszédet mondott

Budaházy György

is, aki ellen terrorcselekmény vádjával folyik büntetőeljárás. A résztvevők, akik jellemzően fekete vagy terepszínű ruhában voltak, nemzeti színű, Árpád-sávos és székely zászlókat lengettek. A rendezvényen kisebb lökdösődés alakult ki, amikor egy nő "fasiszták" felkiáltással az éppen beszédét tartó Ináncsi József mögé lépett és el akarta venni a kezéből azt a papírlapot, amiről a beszédét olvasta fel. A nőt a rendezők és a rendőrök elvezették a helyszínről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.