Közélet

Szakemberek, diplomaták szerint kevés a nő a magyar politikában

Szakemberek, diplomaták szerint kevés a nő a magyar politikában

2014. október 3., péntek
Szakemberek, diplomaták szerint kevés a nő a magyar politikában
uzletasszony

Hol vannak a magyar nők a politikában? - erről tanácskoztak diplomaták, szakemberek, politikusok pénteken egy nyilvános budapesti szemináriumon, amelyen többen felvetették, hogy Magyarországon helyi szinten mintegy 20 százalékos a női képviselet aránya, és ez a felsőbb szinteken fokozatosan csökken.

Tove Skarstein

, a Norvég Királyság budapesti nagykövete azt a kérdést tette fel: hogyan lehetséges, hogy ennyi magasan képzett, erős és aktív nő van ma Magyarországon, és mégis ez az egyetlen olyan európai állam, amelynek kormányában nincsen női miniszter és tíz százalék alatti a női képviselők aránya a parlamentben? Hangsúlyozta, ahhoz, hogy elháruljanak az akadályok a nők politikai erőtérbe kerülése elől, először is maguknak a nőknek kellene női jelöltekre szavazniuk.

André Goodfriend

, az Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője hozzátette, nem csupán a nőknek kellene így tenniük, hanem a férfiaknak is: mindkét nem képviselőinek együtt kellene dolgozniuk azon, hogy kiigazítsák a társadalomban jelen lévő egyensúlytalanságokat.

Peter Mossop

, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának demokratikus kormányzásért felelős tisztségviselője A nők részvétele a politikában című rendezvényen ugyancsak kiemelte, hogy Magyarországon helyi szinten mintegy 20 százalékos a női képviselet aránya, ami az EBESZ-tagállamok átlaga (26,5 százalék) alatt áll. Hozzátette, hogy az esélyegyenlőség kérdésében a legnagyobb felelősséggel a politikai pártok bírnak.

Juhász Borbála

, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke azt emelte ki, hogy a rendszerváltás óta eltelt huszonöt évben a női képviselet kérdésében gyakorlatilag nem történt előrelépés. Ezt hangsúlyozta

Ilonszki Gabriella

egyetemi tanár is, és hozzátette, a nők helyi szinten mért 20 százalékos képviselete a felsőbb szintekre érve fokozatosan lemorzsolódik. Sáfrány Réka közpolitikai szakértő arra mutatott rá, hogy Magyarországon mindeddig nem volt politikai elkötelezettség az esélyegyenlőség kérdésében. A 2014-es parlamenti voksolás utáni és az október 12-én esedékes önkormányzati választások előtti hazai körkép bemutatására hivatott rendezvény női politikusokat felvonultató paneljében a résztvevők többsége úgy vélte, a női képviselet erősítése a tudatos szelekció, a mentorálás, az önmenedzselés és az összefogás által valósulhat meg a jövőben.

Gurmai Zita

, az MSZP képviselője azt hangsúlyozta, az első lépés az lenne, ha az egyes politikai szereplők elkezdenének "normálisan viselkedni a politikai dzsungelharcban".

Szelényi Zsuzsanna

, az Együtt-PM politikusa azt mondta, összefogásra van szükség a témában érdekelt civil szereplők, a politikusok és az újságírók között. Az ugyancsak az Együtt-PM szövetséget képviselő Szabó Tímea azt hangsúlyozta, nem csupán a politikai képviselet terén kellene megteremteni a nők 50 százalékos képviseletét, hanem az állami társaságok vezetésében is.

Vadai Ágnes

, a Demokratikus Koalíció politikusa úgy vélte, a nőknek "nem a partvonalról kellene figyelniük" a politikai történéseket, hanem aktív szereplőként.

Bősz Anett

, a Liberálisok politikusa arról beszélt, hogy tudatosabban kellene felkészíteni a politikai erőtérbe kerülő női jelölteket.

Rákosi Judit

, az LMP tagja pedig azt mondta, hogy a pártján belül erősen működik a női lobbi, és elérték az általuk kitűzött női képviseleti kvótát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.