Közélet

Pénteken Szegeden ismét a netadó ellen tüntetnek - politikusok is mozgósítanak

Pénteken Szegeden ismét a netadó ellen tüntetnek - politikusok is mozgósítanak

2014. október 30., csütörtök
Pénteken Szegeden ismét a netadó ellen tüntetnek - politikusok is mozgósítanak
netado45_gs
Politikusok is mozgósítanak a Széchenyi térre péntekre meghirdetett internetadó elleni tüntetésre, a DK és a Jobbik, valamint az MSZP is. Szabó Sándor szocialista országgyűlési képviselő szerint a szolgáltatók a lakosokra hárítanák a pluszterheket, míg elemzők a kisebb cégek csődjét vetítik előre.

Péntekre újabb tüntetést hirdettek Szegedre az internetadó ellen, a

Facebook-os eseményhez

több mint 1900-an csatlakoztak, illetve több mint ötszázan azt jelezték, hogy talán elmennek. A

keddi szegedi internetadó elleni békés tüntetésen

mintegy ezerötszázan vettek részt.

Tállai András

, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára azt

közölte

, hogy az internethasználatot a kormány nemcsak, támogatja és ösztönzi, hanem a rendszerváltás óta legnagyobb digitális fejlesztési programot fogja elindítani. Célunk, hogy 2018-ra minden háztartásba eljusson a szélessávú internet, és minél több ügyet interneten is el tudjanak intézni a lakosok és a vállalkozások. Kitért arra is, hogy a kormány vizsgálja, az adó egy részét ezek a szolgáltatók a fejlesztési pályázatokhoz szükséges önrészként valamilyen módon felhasználják.

Németh Szilárd

fideszes rezsibiztos

az ATV-nek azt nyilatkozta

, hogy nem fogják a lakosságra hárítani a szolgáltatók az internetadót, s leszögezte, hogy nem fogja a kormány visszavonni az internetadót, és marad a mértéke is, vagyis a gigánként 150 forintos díj, de a plafon magánszemélyek után 700, vállalkozások után 5000 forint lesz.

deutsch tamas netado

Ugyanakkor a kormányoldalon sem ért mindenki egyet az internetadóval, például

Deutsch Tamás

fideszes EP-képviselő, aki egy sajtótájékoztatón megismételte, hogy ellenzi az adót, de arra hívta fel a figyelmet, hogy a módosított javaslat radikálisan eltér az eredetitől. „A demonstrálók egyik követelése egyébként már teljesült, hiszen az, hogy egyetlen magánszemélynek se kelljen fizetnie, már az eredeti javaslatban is benne volt, és a módosítottban is így van, ugyanis az adó alanya az internetszolgáltató cég” – írja az MTI. Csütörtökön a

Magyar Nemzet is vezércikkben támadta

a netadó tervezetét: „Az internetadó mindenkit érint, a múltba fordulás jelképe, kiszámíthatatlan károkat okoz, ráakaszkodik az emberek mindennapjaira, felfogható a demokrácia és a nyilvánosság korlátozásaként, és mivel a költségvetési bevétel nem számottevő, és nem is 2010-et írunk, nincs válság, a magyar gazdaság megfelelően teljesít, nos, mindezek alapján, mivel az internetadóval senki nem nyer, ellenben mindenki veszít vele, végső soron teljesen értelmetlen" - írja a lap.

Szabó Sándor: az emberekre terhelnék a szolgáltatók a netadót

„Ezzel az adóval az a legnagyobb probléma, hogy az egyetlen még szabad kommunikációs csatornát, az internetet akarja megadóztatni a kormány, s ezzel a szabad véleménynyilvánításhoz, a tudáshoz, a szabadsághoz való jogot akarja korlátozni. Ezt az MSZP-s országgyűlési képviselőtársaimmal együtt elfogadhatatlannak tartjuk” – közölte portálunkkal

Szabó Sándor

. Elmondta, a szocialista politikusok módosító javaslatot is benyújtottak, mely azt tartalmazza, hogy ezt az adót vegyék ki a jövő évi adócsomagból.

szabo_sandor02_gs

„Klasszikus kormányoldali kommunikáció, hogy nem hárítják át a bankok, a multik, a szolgáltatók lakosságra a kivetett adót. Ezzel szemben ha a tranzakciós adót nézzük a pénzintézetek esetében, vagy a telekommunikációs adót, akkor láthatjuk, hogy igenis emelkedtek az emberek terhei és így lesz ez a netadónál is" – magyarázta. Szabó Sándor megjegyezte, az internetadó kapcsán már jelezték a szolgáltatók, hogy emelni fogják áraikat. Az MSZP-s országgyűlési képviselő szerint nem fog meghátrálni a kormány a tüntetések miatt, de Németh Szilárd fideszes politikus is erről beszélt szerdán, ezt erősítette meg. „Azzal, hogy bejelentették, hogy 700 forint lesz magánszemélyeknél a netadó felső határa, kipipáltnak tekintik az ügyet, ezért sem tartom valószínűnek, hogy visszavonnák. De november 17-éig, a törvény zárószavazásáig még sok minden történhet” – jegyezte meg. Szabó a keddi szegedi internetadó elleni tüntetésen nem vett részt, mert parlamenti ülésnap volt, így

a fővárosban csatlakozott a tömeghez

, de a pénteken 18 órára a Széchenyi térre meghirdetett tüntetésre elmegy.

A szegedi DK és a Jobbik is a netadó ellen

Több szegedi ellenzéki politikus és párt is csatlakozott a péntekre hirdetett demonstrációhoz,

Binszki József

, a Demokratikus Koalíció (DK) szegedi választókerületi elnöke is a

közösségi oldalon

buzdít arra, hogy minél többen vegyenek részt a demonstráción. Egy a helyi Fidesznek címzett nyílt levelet posztolt, melyben leírja, „ezen újabb 'pénzbehajtás' mellett korlátozni kívánják az információ és véleménynyilvánítás szabadságát, a mindenki számára elérhető tudást, az alapvető emberi kommunikációt. Az internetadó ellen szervezett tiltakozásokban részt vevő tömegek is bizonyítják, hogy az ország lakosai tovább már nem kérnek az Orbán rezsimből, nem kérnek a jogállam lebontásából, a kormányzati korrupcióból, az Európától való távolodástól”. Binszki levelében a fideszeseket is, mint fiatal demokratákat is invitál a szegedi demonstrációra, s arra is kéri őket, hogy próbálják elérni, hogy az Országgyűlés ne fogadja el a törvényjavaslatot jelen formájában.

netado22_gs

A Jobbik szegedi szervezete nevében

Tóth Péter

önkormányzati képviselő juttatott el közleményt szerkesztőségünkhöz, melyben a párt tagjait és szimpatizánsait arra kéri, hogy magánemberként vegyenek részt a szegedi tüntetésen. „A Fidesz az elmúlt években vállalt közteherviselési és adópolitikájával nem érte el az ígért és sokszor hangoztatott gazdasági növekedést, sőt, magyar családok és emberek ezreit hagyta elszegényedni... A Jobbik programjában mindig is nagy hangsúlyt fektetett az informatikai fejlődés biztosítására. A Hét Vezér Tervben szerepel az ingyenes mobilinternetet biztosítása minden állampolgár számára. Az általunk képviselt ügyekből nem kívánunk engedni és ezt szeretnénk most kifejezni és érvényre juttatni” – fogalmazott Tóth Péter.

Cégek, kis szolgáltatók dőlhetnek be a netadó miatt

A

Napi.hu szerint

Tállai András nem mond igazat, amikor arról beszél, hogy a bankok sem hárították át a lakosságra az adót, hiszen a tranzakciós illeték megjelent a költségekben, és gyakorlatilag minden szolgáltatás drágult. A

Magyar Telekom arról nyilatkozott

, hogy a kis szolgáltatók tönkremehetnek, és a

Magyar Nemzetnek

is arról is arról beszéltek érintettek, hogy „életveszélyes helyzetbe hozhatja az internetadó bevezetése az iparági kis- és középvállalkozásokat, amely miatt munkahelyeket is megszüntethetnek”. A lap kisebb szolgáltatókat keresett fel, akik azt nyilatkozták, nem tudják kigazdálkodni a tervezett adót, ha pedig a lakosságra hárítják, akkor tömegesen szolgáltatót váltanak az emberek. A Microsoft Magyarország ügyvezetője,

Papp István

a

Heti Válasznak

adott interjújában bírálta a kormány tervezetét. „... Innen nézvést, a magyar infokommszektor, illetve tágabban, a magyar gazdaság érdekei felől vizsgálva a kérdést azt látjuk, hogy a netadó mellett nem szól életképes érv – ellene viszont annál inkább. Mint ismeretes, a Microsoft Magyarország – néhány más iparági szereplő mellett – a magyar kormány stratégiai partnere. A stratégiai partnerség értelme pedig éppen abban áll, hogy a netadó vagy a hozzá hasonló, különleges szaktudást igénylő kérdésben a kormány bizton támaszkodhat a partnerei által képviselt iparági tudásra és tapasztalatra” – fogalmaz Papp István. Sokan érdeklődve várják

Orbán Viktor

miniszterelnök reakcióját is az ügyben, aki csütörtökön tér vissza svájci magánútjáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.