Közélet

Medvék érkeznek a Szegedi Vadasparkba

Medvék érkeznek a Szegedi Vadasparkba

2014. október 5., vasárnap
Medvék érkeznek a Szegedi Vadasparkba
Botka László

Régi vágyuk válik valóra a Szegedi Vadaspark látogatóinak; megérkeztek és hamarosan láthatóak lesznek a medvék.

Botka László

(MSZP) elmondta: a medveház és környezetének kialakítása 40 millió forintba került, amelyből 25 millió forintot biztosított a szegedi önkormányzat mint a vadaspark tulajdonosa, illetve 15 millió forint volt a park saját forrása. A medvék érkezését egy már hagyományos felmérés előzte meg. A vadaspark ugyanis a látogatókat kérdezi meg, hogy milyen állatot szeretnének látni a jövőben. A listát a medve vezette. „A medve nagyon fontos szerepet tölt be az emberi kultúrtörténetben, kinek ne lett volna játék mackója kisgyermek korában, tehát a medve a legjobb PR-os a világon, hiszen mindenki szereti”- fogalmazott a polgármester. Hozzátette: a kívánságlista élén most már az orrszarvú áll, tehát a neki szánt kifutó kialakítása lesz a következő feladat.

Veprik Róbert

, a park igazgatója elmondta: a két fekete medve, mely most még karanténban van, ideiglenesen érkezett Szegedre a berlini állatkertből. Hamarosan ugyanis a veresegyházi Medveotthonnal cserélve, két egykori filmes, nyugdíjas barnamedve költözik majd a városba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.