Sport

Labdarúgás: újabb ki-ki meccs vár a SZEOL-ra hétvégén

Labdarúgás: újabb ki-ki meccs vár a SZEOL-ra hétvégén

2014. október 24., péntek
Labdarúgás: újabb ki-ki meccs vár a SZEOL-ra hétvégén
szeol_gyula_mj-017

Monorra látogat szombaton a SZEOL SC, Tóth Ákos alakulata egy esetleges sikerrel megelőzhetné a táblázaton három pozícióval, de mindössze egyetlen ponttal előtte álló riválist.

Ami közös a két együttesben, hogy egy héttel ezelőtt egyaránt egygólos vereséget szenvedtek. A Pest megyeiek a Dunaharaszti MTK otthonában maradtak alul, míg Szegedről a Gyula

távozott három ponttal

. Azt megelőzően pedig egy-egy siker került mindkét fél neve mellé, a változékony eredménysor ugyanakkor egyáltalán nem meglepő egy olyan mezőnyben, amelyben a harmadikat és a tizenkettediket alig két pont választja el egymástól.

Online

Szombaton 14.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Monori SE - SZEOL SC harmadosztályú bajnoki mérkőzésről. Szurkoljon velünk kedvenceinek!

„Láttam többször is játszani a Monort, és a mezőny erősebb felében tartom őket számon. Körülbelül hasonló játékerőt képviselnek, mint mi. Annyiban lesz ez a meccs más, mint a Gyula elleni, hogy ezúttal egy támadó szellemben pályára lépő együttessel találkozunk majd. A Monor minden bizonnyal uralni próbálja a mérkőzést, ahogyan mi is erre készülünk, hiszen erre épül a játékunk. Másfél éve, amikor a csapathoz kerültem, többször nyertünk úgy, ahogyan a Gyula vert meg minket. Defenzívebb futballt nyújtottunk, azóta viszont már egy másik stádiumba léptünk. Képesek vagyunk dominálni a találkozóinkon, ráerőltetni az akaratunkat az ellenfélre. Ugyanakkor, mint az az elmúlt fordulók során kiderült, ez nem mindig jelent győzelmet. Monoron egy nyílt összecsapás vár ránk, váltakozó dominanciával. Közhelynek hangozhat, de igaz, ha a megfelelő szituációkban jobb döntéseket hozunk, megnyerhetjük a mérkőzést” – árulta el portálunknak a szombati összecsapásról

Tóth Ákos

, a SZEOL mestere. Nem könnyíti meg a szakvezető dolgát, hogy a keretből számos játékosra nem számíthat a hétvégén.

Dargó Balázs

,

Kulacsik Tamás

,

Tóth Attila

és

Hacker Bence

már hosszabb ideje maródi, míg

Dlusztus András

Bölcskén

kapott egy rúgást a térdére, és már a Gyula ellen sem léphetett pályára. A sort immár a combjával küszködő

Buzási Péter

is bővíti, így összességében igen lecsökkentek a gárda variációs lehetőségei. Nem ígérkezik tehát sétagaloppnak a monori 90 perc.

Ami a történelmet illeti:

A SZEOL SC, korábbi nevén Tisza Volán SC többször is találkozott már a Pest megyeiekkel a harmadik vonalban, – a 2010/2011-es szezont kivéve, amikor a Monor a Mátra csoportban szerepelt – szinte minden az osztályban töltött idényében. Az összesen tíz összecsapás során öt szegedi győzelem született, egy döntetlen és négy vereség mellett. A legutóbbi diadal 2012. május 19-re datálódik, amikor a Volán Buzási,

Beretka

és

Faragó

találatával 3-2-re nyert Monoron. Valami hasonlóra lenne szükség szombaton is.

A SZEOL SC várható kerete:

Dongó, Leindler (kapusok), Bjedov, Vida, Forró, Kormányos, Grünvald, Ondrejó, Puskás, Ngalle, Mucsi, Bata, Beretka, Busa, Faragó, Mihálffy.

Emlékeztetőül a legutóbbi egymás elleni mérkőzésükön (2013. április 27.):

Monori SE – Tisza Volán SC Szeged 1-0 (0-0)

Monor, 150 néző. Vezette: Atyánszky László (Stefánovits Gábor István, Garai Péter).

Monor:

Vezér – Ribi, Csáki, Bán, Villányi, Gaál, Horváth D. (Halápi 78′), Selei, Csőke, Magyar T. (Benke 46′), Lengyel R. (Csikós 60′).

Játékos-edző:

Vezér Ádám.

Szeged:

Dongó – Kormányos, Vida, Szabó A., Grünvald, Dargó, Szélpál, Szilágyi (Mucsi 82′), Buzási, Beretka, Rácz.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Gólszerző:

Halápi (88′).

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Vác FC 10 8 0 2 25 10 15 24
2. REAC 10 5 3 2 18 13 5 18
3. FC Dabas 10 5 1 4 22 13 9 16
4. Monori SE 10 5 1 4 18 10 8 16
5. Kozármisleny 10 4 4 2 19 9 10 16
6. Dunaharaszti MTK 10 4 4 2 13 12 1 16
7. SZEOL SC 10 5 0 5 15 11 4 15
8. Várfürdő-Gyulai TFC 10 4 3 3 13 18 -5 15
9. ESMTK 10 4 2 4 13 14 -1 14
10. Orosháza FC 10 4 2 4 14 12 2 14
11. Bölcskei SE 10 4 2 4 11 10 1 14
12. Tolle UFC Szekszárd 10 4 2 4 12 12 0 14
13. Szentlőrinc SE 10 3 3 4 13 17 -4 12
14. Bajai LSE 10 2 2 6 8 27 -19 8
15. Videoton II. 10 2 1 7 9 16 -7 7
16. Maglódi TC 10 0 4 6 5 23 -18 4

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.