Sport

Labdarúgás: hétfőn kezdődik Csongrád megyében az UEFA Régiók Kupája

Labdarúgás: hétfőn kezdődik Csongrád megyében az UEFA Régiók Kupája

2014. október 15., szerda
Labdarúgás: hétfőn kezdődik Csongrád megyében az UEFA Régiók Kupája
kelet_nyugat73_gs

Izrael és Litvánia amatőr válogatottjának összecsapásával október 20-án, hétfőn kezdődik a Csongrád megyei rendezésű UEFA Régiók Kupája 4. selejtezőcsoportjának küzdelemsorozata.

valogatott_sajttaj02_gs

„Az UEFA nagy figyelmet fordít az amatőr labdarúgás támogatására, éppen ezért hatalmas szó, hogy Magyarország rendezheti meg ezt a tornát. Külön meg szeretném köszönni

Nógrádi Tibornak

, illetve az MLSZ Csongrád Megyei Területi Igazgatóságának, hogy befogadták itt a megyében a mérkőzéseket” – fogalmazott szerdán a Hódmezővásárhelyi Városi Stadionban tartott sajtótájékoztatón a Magyar Labdarúgó-szövetséget képviselő

Bazsánt József

, a torna igazgatója. Nógrádi Tibor, az MLSZ területi igazgatója hozzátette, a kvartett első helyezettje nyer jogot arra, hogy hazáját képviselje a végső győzelemért rendezendő nyolcas döntőben 2015 júniusában. Kifejtette, a honi amatőr labdarúgást igen magasan jegyzik Európában, a kontinentális rangsor hetedik helyén áll Magyarország, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy itt rendezhessék meg a selejtezőt. Ugyanakkor igen kemény ellenfelek várnak a hazai selejtezőket megnyerő Csongrád megyeiekre épülő Kelet-magyarországi válogatottra, hiszen például Írországban már a helyi második vonal is amatőr ligának számít. „Úgy gondolom, hogy annak a munkának, ami a Csongrád megyei labdarúgásban amatőr szinten az elmúlt évek során végbement, a gyümölcse lehet, hogy fel tudjuk majd venni a versenyt a kvalitásosabb riválisokkal. Egyértelműen a továbbjutás feltett szándékával indulunk neki ennek a tornának, ezáltal dicsőséget szerezve a régiónak és a megyének” – árulta el Nógrádi Tibor. Külön kitért rá, köszönet illeti mind a hódmezővásárhelyi, mind a mórahalmi vezetőket, amiért az első kérésre azonnal vállalták a rendezést. Elmondta, Csongrád megyében ez a két város rendelkezik az UEFA előírásainak megfelelő infrastruktúrával, és szégyen, hogy Szeged ezt nem mondhatja el magáról. „Szeretnénk jó házigazdák lenni, szeretnénk, ha a külföldi csapatok jól éreznék magukat nálunk. Szeretnénk, ha a torna után büszkén említhetnénk a rendezést, illetve a találkozókat” – zárta gondolatait.

Major László

, az együttes egyik mestere rámutatott, igen hosszú folyamat és számtalan leküzdött probléma eredménye, hogy a régió válogatottja részt vehet a nemzetközi megmérettetésen. Megemlítette, az NB III-ba feljutott SZEOL SC tagjaira immár nem számíthatnak, ami a korábbiakhoz képest nyolc játékos elvesztését jelenti. Az újjáalakult gárda a Hódmezővásárhelyi FC-re épül, a gárda felkészülése pedig jól sikerült. Kiemelte, nagyon erős fizikálisterhelésnek lesz kitéve az amatőr válogatott, hiszen a klubok hétvégi bajnoki fordulója után már hétfőn pályára kell, lépjen az együttes, majd szerdán és pénteken is szerepel egy-egy összecsapás a programban. Major László úgy fogalmazott, e nehézség feloldására az MLSZ-től minden segítséget megkapnak, illetve a 18 fős keret is elegendő lehet a megfelelő rotáció mellett a feladat teljesítésére.

valogatott_sajttaj01_gs

A játékosok közül a HFC-t erősítő

Marton Bence

elmondta, örül, hogy eljutottak idáig. Ebben a másfél évben nagyon sok utazás, nagyon sok munka van, amely során mindig csak a soron következő mérkőzés lebegett a szemük előtt. „Ismerve a csapat szellemiségét, ezúttal sem fogunk feltett kézzel kimenni a pályára, legyenek bármilyen erősek az ellenfelek. Elvégre, mi miért ne lehetnénk ugyanolyan jók, mint ők?! Azt gondolom, a mögöttünk álló 10-12 mérkőzés után optimistán várhatjuk a további kihívásokat. Hazai közönség előtt pedig mindenképpen szeretnénk bebizonyítani, hogy vagyunk olyan jók, mint más országból érkező amatőr futballisták” – fogalmazott. Abban klubtársa,

Kökény Tamás

is egyetértett, hatalmas megtiszteltetés, hogy képviselhetik a régiót és Magyarországot a nemzetközi színtéren, és semmi okuk sincs rá, hogy kishitűek legyenek.

Horváth Zoltán

, a Hódmezővásárhelyi FC klubelnöke felhívta a figyelmet, az UEFA előírása alapján kizárólag annyi jegyet bocsáthatnak ki a mérkőzésekre, ahány ülőhely van az adott létesítmény lelátóin. Esetükben ez 1200 főt jelent, míg Mórahalmon, az újonnan elkészült Móradomb körúti stadionban ez a szám 300 fő. Éppen ezért, bár a mérkőzések megtekintése ingyenes, arra kérik a szurkolókat, egy előzetes regisztrációval minél hamarabb jelezzék részvételi szándékukat a csongrad@mlsz.hu e-mail címen, vagy a hódmezővásárhelyi találkozók esetében a szombati, Hódmezővásárhely – Mindszent összecsapás előtt a helyszínen. Természetesen, az ingyenes tikettek kiváltására a mérkőzésnapokon is lesz lehetőség, de csak abban az esetben, ha előzőleg nem telik be az összes férőhely. „Akik szeretik a futballt, szeretnének nemzetközi, jó mérkőzéseket látni, támogassák a helyszínen a magyar együttest! Teremtsünk egy olyan hangulatot, ami méltóképpen hírét viszi Hódmezővásárhelynek, legyünk rá büszkék, hogy mi rendezhetjük ezt a tornát!” – tette hozzá Horváth Zoltán.

Az UEFA Régiók Kupája 4. selejtezőcsoport programja:

Október 20., hétfő:

11.00: Izrael – Litvánia Helyszín: Mórahalom 13.30: Írország – Magyarország Helyszín: Hódmezővásárhely

Október 22., szerda:

11.00: Írország – Litvánia Helyszín: Hódmezővásárhely 13.30: Magyarország – Izrael Helyszín: Mórahalom

Október 24., péntek:

13.30: Magyarország – Litvánia Helyszín Hódmezővásárhely 13.30: Izrael – Írország Helyszín: Mórahalom

A kelet-magyarországi amatőr válogatott bő kerete:

Bács-Kiskun megye:

Ábel Zsolt, Palásti Sándor (Kiskunfélegyházi HTK);

Békés megye:

Boros Ádám (Mezőkovácsháza TE), Laksteter Jován (Körösladányi MSK), Sztojka Ádám (Méhkeréki SE);

Csongrád megye:

Balogh Ádám, Mészáros Tibor (mindketten Ujszegedi TC), Bertók Gábor, Kökény Tamás, Marton Bence, Szabó Mihály Dávid, Szilágyi Norbert (mindannyian Hódmezővásárhelyi FC), Bitó Róbert (Dóc), Czirják Tamás (Mórahalom VSE), Pócs Tamás, Szabó Gergely (Tápé ESK);

Hajdú-Bihar megye:

Fegyverneki Máthé (Sárrétudvari KSE);

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye:

Gál Richárd Árpád (Nagyszekeres Unio SE), Marics Gábor (Baktalórántháza VSE), Markos János (Tuzsér SE), Tóth Norbert (Ibrány SE). A résztvevő csapatok a szegedi Novotel Hotelben kapnak szállást a torna idejére. A többi nyolc selejtezőcsoportból hat esetében már lezajlottak a mérkőzések, így a nyolcas döntőben már biztosan ott lesznek az alábbi nemzetek legjobb regionális amatőr együttesei: Németország, Csehország, Észak-Írország, Törökország, Bosznia-Hercegovina, Lengyelország. Az 1999 óta idén kilencedik alkalommal megrendezett küzdelemsorozat során korábban háromszor olasz, két kiírásban pedig spanyol győztest avattak. Csehország, Lengyelország és Portugália pedig egy-egy sikerrel büszkélkedhet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.