Sport

Kosárlabda: kemény meccsen mutatkozik be saját közönségének a Szedeák

Kosárlabda: kemény meccsen mutatkozik be saját közönségének a Szedeák

2014. október 17., péntek
Kosárlabda: kemény meccsen mutatkozik be saját közönségének a Szedeák
SZS20141017_szedeak_sajtotajekoztato_001

"Biztos vagyok benne, hogy kellemes színfoltja leszünk az idei bajnokságnak" - fogalmazott Bonifert Domonkos, a Naturtex-SZTE-Szedeák ügyvezetője a gárda első hazai mérkőzése előtt tartott sajtótájékoztatón pénteken.

A Blues Kertben tartott eseményen

Nagy Péter

, a vendéglátóhely üzletvezetője elmondta, szívügyük a sport, azon belül is a szegedi sport, amit a korábbiakhoz hasonlóan a jövőben is szeretnének támogatásukkal segíteni. A Kaposvár elleni, vasárnapi derbi kapcsán

Nikola Lazic

edző kifejtette, nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a rivális minőségi játékosokkal bír mind támadásban, mind védekezésben, összességében egy rendkívül erős ellenfél. Saját alakulatának dolgát pedig nehezíti, hogy

Andrija Ciric

és

Molnár András

csak pár nappal a Sopronban elveszített nyitóforduló előtt kapcsolódott be a munkába, így nekik még időre van szükségük, hogy teljesen beépüljenek a csapat játékába.

Kiss Zsolt

, a gárda csapatkapitánya úgy fogalmazott hazai környezetben neki kell esniük a Somogy megyeieknek, éreztetve velük, a Szedeákkal szemben nehéz dolguk lesz. Hozzátette, bár a Kaposvár tavalyi elődöntős szereplése mutatja a együttes erejét, ráadásul a nyáron sem gyengültek, a Szegednek saját pályáján nem szabad senkitől sem megijednie. Saját korábbi sérüléséről szólva kifejtette, a pécsi felkészülési tornát derékproblémák miatt hagyta ki. Azóta gyógytornával tartja karban az egészségét, és mostanra százszázalékos állapotban tudja végezni az edzéseket. "Nem vagyok különösebben optimista ember, de az az érzésem, vasárnap nyerni fogunk a Kaposvár ellen" - foglalt állást

Bonifert Domonkos

. Véleménye szerint a csapat egyre jobb képet mutat, a fiatalok és a rutinos játékosok kiválóan dolgoznak együtt. A soproni vereséget illetően elmondta, tisztességesen helyt álltak egy olyan alakulat ellen, amely minden bizonnyal az idei évben is ott lehet a legjobb négy között. "Nagyon fiatal a keretünk, 24 év az átlagéletkor, ami még csalóka is, hiszen az arányt három harmincon felüli játékosunk húzza fel. Sokan vannak, akik akár az utánpótlás bajnokságokban is szerepelhetnének, de biztos vagyok benne, hogy kellemes színfoltja leszünk az idei bajnokságnak" - zárta gondolatait. A Kaposvár elleni mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik az újszegedi sportcsarnokban. A jegyárak nem változtak a tavalyi évhez képest, diákok számára 600, felnőttek és nyugdíjasok számára pedig 1200 forintba kerülnek a tikettek, míg a bérletek ára 6000, illetve 12000 forint, ami az összes hazai találkozót magában foglalja, és Erzsébet-utalvánnyal is kiválthatók. Ráadásul az összecsapások félidejében sem lesz alkalma unatkozni a nézőknek, hiszen ezekben a periódusokban a Lords of Gravity akrobatikus zsákolómesterei gondoskodnak majd a jó hangulatról. Friss hír, hogy a Szedeák és az Szegedi Tudományegyetem által

közösen indított pályázat

keretében a klubnál tölthet gyakorlati időt marketingesként a legjobb dolgozatnak ítélt pályamunka szerzője,

Gönczi Petra

, aki harmadéves hallgató kereskedelem és marketing szakon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.