Egyetem

Kétéves nanotechnológiai kutatás zárult a Szegedi Tudományegyetemen + FOTÓK

Kétéves nanotechnológiai kutatás zárult a Szegedi Tudományegyetemen + FOTÓK

2014. október 30., csütörtök
Kétéves nanotechnológiai kutatás zárult a Szegedi Tudományegyetemen + FOTÓK
tik_sajtaj01_KF

A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Központ október végén zárult kutatásai révén olyan ismeretanyag jött létre, amellyel új eljárások fejleszthetőek ki például a gyógyászatban. A projekt zárásaként csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak.

A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Központ kutatói közösen 2012-ben kétéves munkába kezdtek, amelynek során 100 nm alatti méretű részecskéket, úgynevezett nanorészecskéket állatottak elő, modelleztek és vizsgáltak. A projekt egészében elemezte a nanorendszereket, a kutatás érintette a környzettechnológia, az anyagtudomány, a biotechnológia, az élettan, az orvosi diagnosztika, valamint a gyógyszeripar tudományágait. Több mint 200 kutató dolgozott együtt a projektben, közöttük 50 fiatal szakember is - hangsúlyozta

Kónya Zoltán

, az SZTE TTIK Kémiai Tanszékcsoport tanszékvezető egyetemi tanára. Kiemelte, négy alprogram köré szerveződtek a tanulmányozások: egyrészt tetszőleges, az adott alkalmazáshoz szükséges anyagokat sikerült előállítaniuk, továbbá vizsgálták a nanoszerkezetű anyagok ökoszisztémára gyakorolt hatását, modellezték tulajdonságaikat is viselkedésüket, valamint a légkörben zajló kémiai- és transzportfolyamatokat is feltérképezték. A projekt olyan ismeretanyagot halmozott fel, amely révén új eljárások fejleszthetőek ki a jelenleg elterjedt és használt, de magas költségekkel járó módszerek helyett. Az eredményt a sejtfelületek elektromos töltetének meghatározására kidogozott technikában érték el, amelyre vonatkozóan szabadalmi kérelmet is benyújtottak. A kutatás - a világon egyedülálló módon - egy, a nanoméretű struktúrák fizikai-kémiai-biológiai tulajdonságait leíró anyag-könyvtárat eredményezett, több mint 130 publikációval. Már meglévő és új kutatásokat sikerült felkarolni - mondta

Ormos Pál

, az MTA SZBK főigazgatója, majd hozzátette, a nanotechnológiai kutatások számos területen kapcsolódnak a biológiához, így például a gyógyászatban, az orvosi műszergyártásban tudják hasznosítani. A kutatásnak köszönhetően széleskörű nemzetközi kapcsolathálóra tettek szert a Szegedi Tudományegyetem dolgozói és az MTA SZBK munkatársai, Japántól Kanadáig tartják a kapcsolatot a nanotechnológiai kutatásokkal foglalkozó szakemberekkel.

Szabó Gábor

, a Tisza-parti egyetem rektora nyomatékosította, ez a kapocs lehetőséget teremt majd arra, hogy az Európai Unióban és a világ számos pontján vezető pozícióba kerülhetnek a Szegeden elért eredmények, fejlesztések.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.