Közélet

Kelemen Hunor: ma érvekkel kell küzdeni a szabadságért

Kelemen Hunor: ma érvekkel kell küzdeni a szabadságért

2014. október 24., péntek
Kelemen Hunor: ma érvekkel kell küzdeni a szabadságért

Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarságnak ma már nem karddal és ágyúval, hanem az érvek erejével és türelemmel kell szembeszállnia a szabadságát akadályozó előítéletekkel.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje Nagyváradon mondott ünnepi beszédet

Szacsvay Imre

szobránál pénteken, a szabadságharcos halálának 165. évfordulóján.

Kelemen Hunor

szerint az erdélyi magyar közösségnek kötelessége tudni, mi a célja, milyen jövőt akar. "Azt is be kell látnunk, hogy csupán a közösség erejével érhetjük el azt, amit a jövő feladataként önmagunk számára meghatározunk, szabadságunkért és jogainkért továbbra is meg kell küzdenünk" - idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején megfogalmazott célok ma is továbbélnek Európa-szerte, hiszen az egyénnek, a közösségnek, a nemzetnek alapvető igénye, hogy szabad legyen, hogy saját életéről felelősségteljesen és szabadon dönthessen - mondta az RMDSZ államelnökjelöltje. Kelemen Hunor méltányolta, hogy a nagyváradiak ápolják Szacsvay Imre kultuszát, iskolát neveztek el róla, hiszen a magyar közösségnek szüksége van az elveikért a legnagyobb áldozatra is képes, példamutató személyiségekre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.