Közélet

Emmi: családtámogatási akcióprogramot indít a kormány

Emmi: családtámogatási akcióprogramot indít a kormány

2014. október 31., péntek
Emmi: családtámogatási akcióprogramot indít a kormány
Az év elsõ vidéki babája

A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek és ezzel fenntartható demográfiai fordulat álljon be, ezért családtámogatási akcióprogramot indít - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin

elmondta: annak útjában, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, négy olyan akadály áll, amin a kormánynak módjában áll változtatni. Ilyen az, hogy sokan attól tartanak, a gyermekvállalás veszélyezteti anyagi biztonságukat, a másik, hogy nem tudnak megfelelő lakhatási körülményeket biztosítani, a harmadik a munkaerőpiacra történő visszailleszkedés nehézségei, a negyedik pedig a kisgyermekek napközbeni ellátásának hiányosságai. A kormány ezért egy öt pontból álló akcióprogramot indít. Ennek első eleme a családi adókedvezmény rendszerének megőrzése, amellyel kapcsolatban Novák Katalin hangsúlyozta: tulajdonképpen nem kedvezményt adnak, hanem megtartják a családoknál azt a pénzt, ami jár és amit a gyermekek gondozására fordíthatnak. Az államtitkár elmondta: a kétgyermekesek családi adókedvezményét a jelenlegi gyermekenkénti 10 ezer forintról 2019-re 20 ezer forintra növelik, ez 55-60 milliárd forint többletet jelent a családoknak. Új intézkedés az első házasok adókedvezménye: 2015-től a házasságot kötők első gyermekük születéséig, de legfeljebb két évig havi ötezer forint adókedvezményben részesülhetnek. Azaz egy év alatt 60 ezer, két év alatt, tehát a maximális időtartamra 120 ezer forint többletjövedelemhez juthatnak a friss házasok. A kormány erre 1,6 milliárd forintot irányzott elő, és a becslések szerint az intézkedés 30 ezer házaspárt érint. A lakhatási körülmények javítása érdekében az egygyermekes családok részére is igénybe vehető lesz a "szocpol", és nemcsak új, de használt lakás vásárlására és meglévő lakás bővítésére is igénybe lehet venni a családi otthonteremtési kedvezményt. A támogatás maximális összege - a vállalt gyermekek számától és az igényelt lakástól függően - 3 millió 250 ezer forint lehet. A nők munkába állását azzal segítenék, hogy a részmunkaidőben dolgozó kisgyermekes szülő után ugyanúgy 100 ezer forint bruttó bérig járna az adókedvezmény a munkáltatóknak, mint a teljes munkaidősök esetében. A három- vagy több gyermekeket nevelő szülők esetében pedig 3 helyett már 5 évig kell kötelezően biztosítani a munkáltatónak a részmunkaidős foglalkoztatást, ha ezt kérik. A kisgyermekek napközbeni elhelyezésével kapcsolatban az államtitkár közölte, az a cél, hogy a jelenlegi 42 ezerről 2018-ra 60 ezerre emelkedjék a bölcsődei férőhelyek száma. Ennek érdekében tavaszig ezer férőhelyet hoznak létre uniós forrásból, 700-at költségvetési forrásból és uniós forrásból még a következő években további 6400 férőhelyet. Jelezte: szeptembertől kötelező lesz a hároméves gyermekeknek óvodába járni, és összekötik az óvodába járással a családi pótlék folyósítását. Novák Katalin az Emmi Szalay utcai központi ügyfélszolgálati irodájában tartotta a sajtótájékoztatót, és jelezte: az új családtámogatásokkal kapcsolatban az ügyfélszolgálaton is lehet érdeklődni. Az ügyfélszolgálaton játszósarkot is kialakítottak, hogy amíg a szülők ügyeket intéznek, a gyermekek ott játszhassanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.