Közélet

Egyetemisták néztek be a kormányablakon

Egyetemisták néztek be a kormányablakon

2014. október 22., szerda
Egyetemisták néztek be a kormányablakon

Szegedi Tudományegyetem jogi karán tanuló hallgatók látogattak ma a megyeházán működő kormányablakba. „Az elektronikus ügyintézés a gyakorlatban” című kurzus diákjait az integrált ügyfélszolgálaton a kormánymegbízott, dr. Juhász Tünde fogadta. A látogatás során a diákok a kormányhivatal szervezeti felépítéséről, a hatásköréről és az ügyfelekkel való kapcsolattartás lehetséges módjairól kaptak tájékoztatást. A hallgatókat elsősorban a hivatal, mint munkahely érdekelte, de számos kérdést tettek fel a kormányablak feladatairól, ügyintézők felkészítéséről, és magáról az elektronikus ügyintézésről. Volt, aki konkrét ügyet is intézett, például ügyfélkaput létesített.

A kormánymegbízott elsősorban a közigazgatás szolgáltató jellegére, az ügyfélközpontúságra, ügyfél-közeliségére és a digitalizált ügyintézés lehetőségére hívta fel a figyelmet, de külön kitért a munkatársakkal szembeni elvárásokra is. Mint mondta, a kormányhivatali dolgozók a kormánytisztviselők etikai kódexében foglaltak alapján és az Alaptörvény szellemében kell, hogy végezzék feladataikat. A méltányosság, visszaélés és részrehajlás nélküliség mellé újabb elvárásként fogalmazódik meg a kedvesség és a szolgálatkészség. A látogatás végén minden hallgató egy Alaptörvényt kapott ajándékba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.