Kultúra

Dokumentumfilm a birkózás olimpiáért folytatott harcáról

Dokumentumfilm a birkózás olimpiáért folytatott harcáról

2014. október 18., szombat
Dokumentumfilm a birkózás olimpiáért folytatott harcáról

Vasárnap délután tűzi műsorára az M1 Elek Sándor Tusveszélyben című dokumentumfilmjét, amely a birkózás olimpiai műsoron maradásáért folytatott több hónapos küzdelmét mutatja be.

Az ókori játékokon is alapsportágnak számító birkózás tavaly februárban került nehéz helyzetbe, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy kerüljön ki az olimpiai programból 2020-tól. Ezt követően világméretű összefogás alakult a birkózás megmentéséért, az ügy mellé állt az Egyesült Államok, Oroszország és Irán is, és többek között ennek eredményeként a NOB szeptemberben "meggondolta magát". Az 52 perces dokumentumfilm ezeket a hónapokat taglalja, a birkózóéletet sokkoló döntéstől, a megnyugvást jelentő határozatig, amelyet a sportág elitje Budapesten, a tavaly szeptemberi világbajnokságon ünnepelt meg. A Tusveszélyben című film az M1-en vasárnap 15.22 órakor kezdődik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.