Kultúra

Bizonyította erejét a 21. századi "fáraó" + FOTÓK

Bizonyította erejét a 21. századi "fáraó" + FOTÓK

2014. október 2., csütörtök
Bizonyította erejét a 21. századi "fáraó" + FOTÓK
DSC_4518

A Fáraók Egyiptoma című kiállítás, mindenki korábbi tárlat látogatottsági rekordját megdöntötte, már 75 ezren csodálták meg az egyiptomi kincseket. A nagyszabású időszaki kiállítást ezúttal a Tömörkény-gimnázium fáraója és birodalma is megtekintette, mindössze egy futás áráért.

Az ókori Egyiptom egyik legnagyobb eseményét, a szed-ünnepet elevenítették meg a Tömörkény István Gimnázium 9. E osztályos tanulói. A korabeli ünnepélyen a fáraó uralkodásának harmincadik évfordulójára emlékeztek, ilyenkor bizonyíthatta, továbbra is alkalmas a birodalom vezetésére. Az uralkodót fehérbe öltöztették, majd koronával a fején futnia kellett az Egyiptom határait jelképező jelzőkövek mentén. Ha sikerült teljesítenie a távot, ismét megkoronázták, s újult erővel ülhetett fel a trónra. Ezúttal

Szemendri Máté

vállalta magára a 21. századi fáraó szerepét, osztálytársai vele tartottak, hogy a Móra-parkban együtt kocogják le a kijelölt távot. Máténak kétszer kellett megkerülnie a szökőkutat, mivel teljesítette fáraói feladatát, a következő harminc évre is biztosította hatalmát. A sportos csapatot a Móra-múzeum belépővel várta, az osztály közösen tekintette meg az egyiptomi ereklyéket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.