Közélet

Belvároshoz méltóvá alakítaná a Bartók teret Haág Zalán és Magyar László + FOTÓK

Belvároshoz méltóvá alakítaná a Bartók teret Haág Zalán és Magyar László + FOTÓK

2014. október 6., hétfő
Belvároshoz méltóvá alakítaná a Bartók teret Haág Zalán és Magyar László + FOTÓK
haag_zalan_magyar_laszlo02_gs

Közösen dolgozna a Bartók tér rendbetételén Haág Zalán és Magyar László önkormányzati képviselőjelölt. Az elmúlt években kilencmillió forintból újították fel a helyi játszóteret, a tér teljes rekonstrukciója további tízmilliós tétel, melyekre már elkészítették a terveket.

Haág Zalán

és

Magyar László

(Fidesz-KDNP-L.É.T.) választókörzetének határán fekszik a Bartók tér, melynek rendbetételét mindkét képviselőjelölt kiemelt fontosságúnak tekinti. A város szívében fekvő, frekventált tér a jelöltek szerint sokat változott ugyan az elmúlt időszakban, mégis akad itt bőven tennivaló. "2010 előtt még elhanyagoltabb volt ez a terület, közel kilencmillió forintot tudtunk ide becsatornázni, melyből a veszélyes játszóeszközöket lebontottuk és egy EU-s szabványoknak megfelelő játszóteret alakítottunk ki. Az útburkolatot is javítottuk ebből az összegből, ez azonban még csak egy részét fedezte a kívánt felújításoknak. Amennyiben bizalmat kapunk a szavazóktól, a következő ciklusban még nagyobb forrást csoportosítanánk át ide, hogy méltó külsőt adhassunk a tér egészének" - mondta el hétfőn a sajtónak Öregrókus-Belváros jelöltje, Haág Zalán.

haag_zalan_magyar_laszlo04_gs

Városfejlesztési szakemberekkel is egyeztetett Magyar László, Belváros önkormányzati képviselőjelöltje, akik szerint a tér minimális felújítása körülbelül tízmillió forintba kerülne, de egy elképzeléseik szerint történő rekonstrukció több tízmilliós tétel lenne. Legelhanyagoltabb a középső rész, melynek felületi aszfaltját a fák gyökerei hullámosították fel, de az itt lévő sportpályák is hasonló okokból váltak használhatatlanná. "A középső részen legalább az aszfaltot kellene kijavítani, illetve a fák árnyékában egy kellemes pihenőhelyet is kialakítanánk az itt élőknek. A sportpálya rekonstrukciója a teljes felület és a kerítés rendbetételét is magába foglalná" - sorolta Magyar László. Hozzátette: a munkálatok uniós forrásokból is finanszírozhatóak, sportcélú és rekreációs fejlesztésekre lehívható pénzekből.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.