Kultúra

Az Accept a PeCsában mutatja be új albumát

Az Accept a PeCsában mutatja be új albumát

2014. október 25., szombat
Az Accept a PeCsában mutatja be új albumát

Blind Rage című új albumát mutatja be vasárnap a Petőfi Csarnokban az Accept. Az 1976-ban alakult német heavy metál csapat őszi európai turnéja keretében játszik ismét Budapesten.

Az Accept több évtizedes pályafutása során 14 stúdióalbumot, három koncertanyagot és nyolc válogatáskorongot készített. A nagy visszatérést a másfél évtized szünet után 2010-ben kiadott Blood of the Nations című anyag hozta, amely több mint 100 ezer példányban kelt el, és a 4. helyig jutott a német slágerlistán. A zenekar elődje, a Band X a németországi Solingenben alakult 1968-ban, a csapat 1976 óta játszik Accept néven. Az akkori felállásból

Wolf Hoffmann

(gitár) és

Peter Baltes

(basszusgitár) ma is meghatározó alakja az együttesnek. Az Accept az első nagy sikereket a nyolcvanas években aratta, meghatározva a német heavy metál színtér alakulását. A kilencvenes évek második felében leállt a zenekar, majd egy 2005-ös egyszeri újjáalakuló koncert után 2009-ben tért vissza - új énekessel,

Mark Tornillóval

, aki

Udo Dirkschneidert

váltotta. A zenekar két további tagja

Herman Fran

k (gitár) és Stefan Schwarzmann (dob). A veterán heavy metál csapat 2009-10-ben 180 állomásos turné keretében tért vissza, főzenekarként játszott két kiemelt fesztiválon, a Bang Your Head-en (Balingen, Németország) és a Sonisphere utazó fesztiválon, illetve az AC/DC előzenekaraként stadionokban is szerepelt 150 ezer rajongó előtt. Az Accept új albuma, a Blind Rage idén augusztusban jelent meg, és a német listán az első helyen nyitott. A zenekar az új felállásban 2011-ben és 2012-ben is fellépett Magyarországon. A Concert Music által szervezett vasárnapi koncerten az Accept előtt a Damnations Day ausztrál heavy metál zenekar melegít be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.