Kultúra

A séta: Emlékek a gyerekkorból és a holokauszt idejéből

A séta: Emlékek a gyerekkorból és a holokauszt idejéből

2014. október 13., hétfő
A séta: Emlékek a gyerekkorból és a holokauszt idejéből
havas_judit_a_seta

A séta című monodrámával lép Havas Judit előadóművész, irodalomtörténész október 15-én, szerdán 15 órakor Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán. A mű Földes Mária írónő lágerélményekből komponált önvallomása és a holokauszt idejéből származó gyerekkori emlékeinek gyűjteménye.

Földes Mária

Erdélyben született. 1944-ben Auschwitzba hurcolták, ahonnan egy év múlva visszatért, később Izraelbe vándorolt, a traumát viszont nem tudta feldolgozni, öngyilkos lett. „…menthetetlen, nevelhetetlen gyerek vagyok, örökké hazudok. Kora ifjúságom óta túláradó fantáziám volt, amit a család egyszerűen így minősített: „a Marica hazudik”. Pedig sohasem hazudtam – hittem! Később, amikor valóban hazudni kezdtem, már nem hittem.” - írja Földes Mária. A séta című önéletrajzi regényében a gyerekkorába visszamenekülve próbálta legyőzni démonait, és végül feladta – mondta róla

Havas Judit

előadóművész, aki két évtizede mutatta be először a regény színpadra írt változatát. Havas Judit előadóművész, irodalomtörténész, évtizedek óta az ELTE irodalom, beszédkultúra és beszédművelés tanára. A magyar líra avatott tolmácsolójaként rendszeresen tart előadóesteket és vesz részt konferenciákon Európa számos országában és a tengeren túl. Munkásságát számos díjjal ismerték el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.